Az ausztriai Bad Blumau település körzetében rendezték a TriplaIronman nemzetközi triatlon versenyt, mely Vránics Lászlónak az eddigieknél is nagyobb kihívást jelentett.

vranicslaszloEddig ugyanis a TRI-CO Triatlon Klub versenyzője leginkább „duplázni" szokott, most viszont a háromszoros "ironman" címéért állhatott rajthoz és úszhatott, kerékpározhatott, valamint futhatott versenyt az idővel. Ez összességében 11,4 kilométer úszás, 540 km kerékpározás és 126,6 km futás teljesítését takarta. Mindezt az utóbbi két szám esetében a környékbeli körpályákon kellett teljesíteni és Vránics László számára is a 60 óra volt a szintidő. Nos, a másfél napos versenyéből már kiderülhetett, ez sikerült is neki, hiszen 36:04 óra alatt teljesítette a kijelölt távot. Ez a kanizsai sportoló esetében nem csupán új magyar csúcsot jelentett ebben az összevetésben, de a verseny abszolút első helyezését is a stájerországi helyszínen.

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates