Sabján Csenge „kibérelte” a dobogót.

Országos bajnokságukon három érmet is begyűjtött Sabján Csenge, a ZTE ZÁÉV serdülő tekézője, aki már a korosztályos válogatottban is bemutatkozott.


- A teke előtt több sportot is kipróbáltam, futottam, lovagoltam, kézilabdáztam, de egyiknél sem maradtam meg – kezdte a bemutatkozást Sabján Csenge. – Hét éve, 2011-ben kezdtem el ismerkedni a sportággal. Édesapám tekézett – a mai napig játszik - elvitt a mérkőzéseire. Megtetszett, amit láttam és itt ragadtam.


- Eddigi legnagyobb sikerei?


- Két éve a serdülő világbajnokságon összetettben és egyéniben egyaránt a pontszerző hatodik helyen végeztem. Itthon az idén megrendezett magyar korosztályos ob-n valamennyi számban a dobogóra állhattam. Kettőben a dobogó legfelső fokára, egyben a harmadikra.

 

SabjanCs1

 


- A tekében telizés és tarolás van. Melyikben kell fejlődnie?


- Mindkettőben még bőven fejlődnöm kell. Telizésben igyekszem az egy utcás játékra. Tarolásnál arra törekszem, hogy minél többször kezdjek kilenc bábuval. Itt fontos a különböző alakzatok gyakorlása is.


- Hová szeretne eljutni a tekében?


- Jó lenne előbb egy korosztályos, majd felnőtt világbajnokságon dobogóra állni. Tisztában vagyok vele, ehhez még nagyon sokat kell dolgoznom.


- A ZTE ZÁÉV szuperligás ifjúsági csapatának biztos tagja. Melyek az idei céljai?


- Hosszú idő után szeretnénk bajnoki címet szerezni. Az őszi szezon után négy pontos előnnyel állunk a tabella élén. Bizakodom, hogy a tavaszi idényünk is jól sikerül és aranyérmesek lehetünk. Távolabbi céljaim között szerepel, hogy bemutatkozhassak a ZTE ZÁÉV felnőtt csapatában is.


- A teke mellett”civilben” mik a tervei?


- Idén végzek a Kölcsey Ferenc gimnáziumban. Konkrét tervem még nincsen, de a pszichológia felé orientálódok. Leginkább az említett terület érdekel, mellette még más humán terület is szóba jöhet. Mindenképpen emberekkel szeretnék foglakozni, és mellette jó tekézővé válni.

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates