Nyomtatás

Pénteken a Kaposvár volt a zalaiak vendége.

 

 

ZTE FC - Kaposvári Rákóczi FC 3-1 (3-1)

Zalaegerszeg. Jv.: Molnár A.

 

ZTE FC: Gyurján (Köcse), Tanasin, Bobál D., Zivko, Hegedüs, Sankovic (Bedő), Könyves (Abért), Favorov, Bedi (Szökrönyös Z.), Vass, Koszta. Vezetőedző: Boér Gábor.

 

Gólszerzők: Nagy T. (2. - öngól), Koszta (23. - büntetőből), Vass (33.), illetve Balázs Zs. (39. - büntetőből).

 

Kihasználva a bajnoki szünetet, a ZTE FC labdarúgó csapata edzőmérkőzést játszott. A ZTE FC-ből öten is a válogatottaknál vannak - Babati a felnőtt, Demjén, Szánthó, Gergényi és Dragóner pedig az U21-es csapattal készül- , Tajti, Szépe, valamint Lesjak is sérült.

 

A kezdés után Nagy Tamás fejelt a saját kapujába, aztán a félidő derekán Sankovic lövésébe vetődött bele Szabó Alex, de kézzel is hozzáért a labdához. A büntetőt Koszta Márk értékesítette, nem sokkal később pedig Vass Patrik kapott remek labdát, amivel ziccerbe került és nem hibázott. A végeredmény már az első félidőben kialakult. Zivko kaszálta el Andric lábát, a büntetőt pedig Balázs Zsolt félmagasan a kapuba lőtte.