Ismét együtt.

A bajnokság márciusi felfüggesztését követően a ZTE FC-nél hétfő kora este tartották meg az első közös edzést.

„Valójában negyedik hete edzünk, igaz, eddig kiscsoportos foglalkozásokkal – kezdte lapunknak Bobál Dávid, a csapat belső védője. – Újdonság volt tehát, hogy az egyéni gyakorlatok mellett labdatartás is szerepelt a feladatok között, sőt az edzés végén még játék is volt. A ritmusban benne voltunk, de a közös tréning más, én már nagyon vártam, és lényegében erőnléti edzéseket végzünk, mint a felkészülések elején. Persze korábban megbeszéltük, hogy a pályán mit tehetünk és mit nem.”

A kiscsoportos edzések idején Bőle Lukács és az asztmás Barczi Dávid egyaránt külön gyakorolt, de hétfőtől mind a ketten csatlakoztak a keret többi tagjához. A héten péntekig, jövő héttől szombatig egy-egy edzés szerepel a kék-fehérek programjában, s a vezetőség keresi a zárt kapus tesztmérkőzések megrendezésének lehetőségét. (www.nemzetisport.hu)

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates