Az átok hátraarcot csinált


Csak abban szerettem volna segíteni, hogy a Zetét a Kaposvár ellen sújtó átok megszűnjön. Hogy tiszta lappal fusson ki mindkét csapat a pályára, s tisztességes küzdelemben dőljön el, ki a jobb.


atokEzért aztán alaposan utána néztem, hogy miképpen lehet azt az átkot megszüntetni, de tényleg csak megszüntetni.


Az átok eltávolítása: Ha úgy érzed, hogy megátkoztak, akkor szükséged lesz három szelet péppé tört fokhagymára, amit helyezz egy el tálka vízbe, amit tégy az ágyad közelébe minimum három napra. Emellett dörzsöld be egy kis fokhagymával a cipődet, amivel az első lépés, amit majd megteszel, az otthonod ajtajának átlépése legyen! Ezáltal nemcsak megszabadulsz az átoktól, hanem védelmet is vonsz magad köré. (Egy fanatikus focidrukker gyűjtéséből).


Ha nem is tökéletesen pontosan, de megpróbáltam követni az útmutatást. Porrá zúztam három gerezd fokhagymát, amit ugyan az előírás ellenére nem helyeztem egy tál vízbe, hanem összekevertem egy adag körözöttel. S három napig sem hagytam állni, hanem rögtön megettem. S úgy véltem, hogy talán felesleges fokhagymával bekenni az egerszegi fiúk cipőjét, így is el lehet érni, hogy az átok megszűnjön.


Arra azonban álmomban sem gondoltam volna, hogy az átok, ahelyett hogy szót fogadott volna, hátraarcot csinált és neki rontott a kaposvári fiúknak. Mert hát ez történt, mintha így akarta volna jóvá tenni korábbi bűneit. Egy kiállítás, egy tizenegyes, egy meg nem adott gól – s kínzó lelkiismeret-furdalás bennem, hogy talán túllőttem a célon, s az én lelkemen szárad minden.


E rövid kitérő után megpróbálom reálisan értékelni az első fordulók minket leginkább érintő történéseit.


A ZTE FC labdarúgócsapata sok éves szünet után szombaton győzelemnek örülhetett az NB I-ben. Azt a szintén most felkerült Kaposvárt győzte le, amely már szinte mumusává vált. Méghozzá imponáló 4:0-as eredménnyel.


De mit ér ez a győzelem?


A Zete az első két mérkőzésén nem játszott rosszul. Sőt… Szervezettebb, átgondoltabb játékot nyújtott, mint a másodosztályban. A különbség csupán annyi volt, hogy az NB II-ben rosszabb játékkal győzni tudott, most pedig jobb játékkal szoros csatában, de mindkétszer vereséget szenvedett.


A Kaposvár elleni összecsapás több szempontból is kiemelt jelentőségű volt mindkét együttes számára. Egyrészt biztos volt, hogy a két újonc egyike (vagy mindkettő) biztosan megszerzi első pontját, pontjait, s így előbbre lép a tabellán, másrészt bizonyos szempontból értékmérő volt, melyikük képvisel nagyobb játékerőt, melyikük esélye lehet nagyobb a bent maradásra.


A kaposvári mérkőzés egyre biztosan választ adott, a ZTE megszerezte a három pontot, s a tabellán meglehetősen jó helyet foglal el, még akkor is, ha a csapatok többségénél egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. Mellesleg az is biztos, hogy a szurkolók által sokat emlegetett „kaposvári átok” most visszafelé sült el, hiszen mindjárt az elején egy kiállítás, majd nem sokkal később egy büntető alaposan letaglózta a hazai csapatot.


A mérkőzés képe alapján talán nem tűnik túlzásnak kijelenteni, hogy az egerszegi együttes az erősítések után komolyabb súlycsoportot képvisel, mint szombati ellenfele, de hogy ez mire elég, azt még nehéz megmondani. A ZTE FC játékos állománya az első fordulók mérkőzései alapján közel megüti az NB I középszintjét, de ez természetesen nem garancia arra, hogy képes lesz az első 10-ben végezni. Hogy mennyi a realitása ennek, az talán a hétvégi Puskás Akadémia elleni összecsapáson kiderül.


Azonban csak reménykedni tudunk, hogy az a bizonyos átok, most nem cserél köpönyeget, s nem ugrik ismét nekünk.

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates