Folyamatos erősítés mellett jó szereplést vár.

 

Hét év után kezdte meg ismét NB I-es szereplését a ZTE FC labdarúgócsapata. Az első mérkőzésen a Mezőkövesd ellen jól játszott, de játékosai a helyzeteket elhibázták, így vereség lett a vége. A bajnoki célokról, tervekről Dobos Barnát, a csapat vezetőedzőjét kérdeztük.

DobosBarna– Nem okoztak komoly zavart a felkészülésünkben a sérülések, bár nyílván az az ideális, hogy egy keret minél többet tud együtt készülni - vélekedett Dobos Barna. – Abból a szempontból persze kellemetlen volt, hogy miután a felkészülés során többen bajlódtak kisebb sérülésekkel, így a tervezettnél többet kellett szerepeltetnem a gyakorló mérkőzéseken a többi játékost.


– Egy fordulón vannak túl. Mezőkövesden kikapott a csapat, mert kihagyta helyzeteit. Milyen tanulsággal szolgált az 1-0-ra elvesztett találkozó?


– A legfőbb tanulság, hogy gólszerzés nélkül nem lehet mérkőzést nyerni. Jó színvonalon játszottunk, minden lehetőségünk megvolt, hogy megnyerjük a mérkőzést. A helyzet kihasználásunk azonban rossz volt, illetve védekezésben is elkövettünk egy-két nagyobb hibát. Ennek köszönhető, hogy nem tudtunk pontot, pontokat szerezni.


- Nem kedvező a ZTE sorsolása, főleg úgy, hogy elmaradt a FTC elleni hazai találkozó, s az 5. fordulóban szerepelnek először hazai környezetben…


- Egyértelmű, hogy nem kedvező. Először a Puskás Akadémia ellen lépünk pályára hazai környezetben. Október 18-ig kétszer játszunk hazai környezetben. Nincs mese, meg kell próbálnunk pontot, pontokat szerezni idegenben. A nehéz sorsolás ellenére nem kell pánikba esni. Ez a sorsolás a második körben megfordul. A ZTE-nek főleg hazai pályán lesz esélye a győzelemre, de nem mondunk le az idegenbeli pontok megszerzéséről sem.


– Elhangzott többször, hogy nem teljesen kész a játékoskeret. Érkezhetnek még labdarúgók, és ha igen, mely posztokra?


- Az eddig érkezett játékosok közül vannak olyanok, akik azonnal beépíthetőek, így Radó, Mitrovics és Tamás. Akadnak olyanok az újak között, akik még fiatalok, és nem ők lesznek a meghatározó emberek a ZTE-nél. Sok munkával elérhetnek oda, hogy a húzó emberekké váljanak. A kapus poszton Demjén is erősítést jelent. Minden bizonnyal szükség lesz befejező szélső támadóra. Ha lesz rá pénz, a védelembe sem ártana játékos.

 

- A nehézségek ellenére bízik, hogy jó szezont futhat a ZTE, és az első tízben végezzen?

 

- Természetesen, bízom a jó szereplésben. A célok eléréséhez viszont folyamatosan erősíteni kell a csapatot. Ezen dolgozik a szakmai stáb, a játékosok, hogy a ZTE bent maradjon az élvonalban.

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates