UFCBecs A patinás Wiener Sport Club által szervezett U13-as labdarúgótornára voltak hivatalosak a napokban szakvezetőikkel együtt az UFC Nagykanizsa fiataljai.

 

A tízcsapatos bécsi tornán két ötös csoportban kezdtek a házigazda osztrákok mellett a cseh, horvát és magyar csapatok, köztük a Cs. Horváth Gábor vezette kanizsai fiatalok.

 

UFCBecs

 

A nagykanizsaiak a saját ötösükből két-két győzelemmel és döntetlennel jutottak a legjobb nyolc közé, ahol éppen a vendéglátó Wiener SC-vel mérkőztek. A 0-0-s eredmény után büntetőkkel jutottak az elődöntőbe. Horváth Áron, Kolman Patrik és Kálcsics Ferenc lőtték tovább a csapatot a négy közé. Ott a DVTK reménységeivel találkoztak és a borsodiak nyertek 1-0-ra, a bronzmeccsen pedig a cseh FK Meteor Praha bizonyult jobbnak 2-0-val, így az UFC a negyedik helyen végzett.

- Azt már tudjuk, hogy mindig nagy élmény ilyen nemzetközi tornákon indulni és úgy érzem, valamennyi csapattal felvettük a versenyt, többeknél jobbak is voltunk – összegzett a máris kellő érettséggel nyilatkozó Rákhely Péter, a nagykanizsai fiatalok csapatkapitánya. - Az utolsó két meccsünkre talán kissé elfáradtunk, már nem tudtunk annyira pörögni, viszont az ausztriai túra alatt is megtanulhattuk, hogy a fociban is a legtöbb dolog fejben dől el. Azért a negyedik hely miatt szerintem nem kell szégyenkeznünk.

Kép: A bécsi tornájuk után edzőjük, Cs. Horváth Gábor gratulációját fogadhatták az ifjú kanizsai focisták

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates