Kanizsa Vízilabda - KSI SE 9-11 (5-3, 0-3, 2-3, 2-2).

OB I-es férfi vízilabda osztályozó, első mérkőzés. Budapest, Hajós-uszoda, 2000 néző. Vezette: Csizmadia, Berki.

Kanizsa: Bendes – Salamon A. 2, Szilvasán P., Simon A., Dobay G. 3, Major M. 2. Csere: Leposa (kapus), Vadovics, Rábavölgyi 1, Mocsári, Hőna, Dobay P., Kaszper G. 1. Edző: Ludányi Kadosa.

Kanizsai együttes esetében ritkán tapasztalható remek hangulatban készülhettek a dél-zalai klub vízilabdázói az OB I-es osztályozó első felvonására.

A margitszigeti helyszínen gyakorlatilag végig zúgott a „Hajrá, Kanizsa!”brigmus és ilyen hangulatban az együttesek igencsak bekezdtek a roppant változatos első negyedben. Mintha a nézők mellett a sportág képviselői is igazán kiéheztek volna három és fél hónap után a valódi „meccs-érzésre”, a kanizsaiak 5-3-as előnye pedig azt vetítette előre, hogy igencsak felkészültek az összecsapásra.

Ezt követően viszont rögtön jött a igazi fordulópont, mivel a KSI innen alakította 8-5-ös vezetésére a találkozót – a harmadik negyed elejére. Ludányi Kadosa legénysége azonban nem adta fel és a hullámzó, izgalmas mérkőzésen 9-9-nél utólérte ellenfelét. Az utolsó három perce maradt a döntés, melynek során sokáig úgy tűnt, nem tudnak dönteni a felek, ám az utolsó percben a négygólos Schmölcz Normann és Tóth Gili Tamás is betalált, így 11-9-re győzött a sportiskolások gárdája. A KSI SE ugyan kétgólos előnyről várhatja a szombati, második összecsapást, a Kanizsa Vízilabda viszont aligha adta fel a párharcot és játékosaiban van is annyi, hogy ezt az állást még meg is fordítsa.

- Nagyon köszönöm szurkolóinknak a csapat nevében is az első meccsünkön tapasztalt lelkes buzdítást – fogalmazott a nagykanizsai együttes ügyvezetője, Balázs László az osztályozó első köre után. - Tényleg fantasztikus hangulat volt és szombaton is megpróbálunk persze mindent, hogy kiharcoljuk a feljutást.

Értékelés:

Ludányi Kadosa, a Kanizsa edzője: - Az idézőjeles hazai pálya előnyét nem sikerült kihasználnunk, mert úgy érzem, minden körülmény a KSI-nek kedvezett. Próbálunk a második meccs idejére erre is, no meg persze saját hibáink kijavításra is koncentrálni és úgy nyerni, mellyel kivívhatjuk a feljutást az OB I-be.

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates