Debreceni VSE (2.) - Kanizsa Vízilabda (1.) 8-10 (0-2, 4-3, 1-1, 3-4)

OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, 13. forduló. Debrecen, 100 néző. Vezette: Ercse, Kenéz.

Kanizsa: Leposa – Vadovics, Salamon A., Balli, Simon A. 3, Dobay G. 2, Hőna 1. Csere: Bendes (kapus), Major 2, Rábavölgyi, Szilvasán P. 2, Mocsári, Dobay P., Szilágyi A. Edző: Ludányi Kadosa.

Ugyan imponáló sorozata van az idei szezonban a Kanizsa Vízilabda OB I B-s listavezető férfi vízilabda együttesének, igazából mégsem sikerült még leráznia magáról a csoportjuk második helyen álló Debreceni VSE legénységét. Ráadásul az alapszakasz második körének rangadójára a nagykanizsai csapatnak kellett utaznia Debrecenbe, nem ígérkezett tehát számukra sétagaloppnak a 13. forduló összecsapása. Jól kezdtek azonban a vendégek, Dobay Gergely, Hőna Dávid, illetve Simon Adrián góljaira nem volt válasz, pontosabban csak e sorozat után tudtak szépíteni - immár a második negyedben - a hajdúságiak. Ekkor azonban Major Martin és Szilvasán Patrik találatai azonban a legjobbkor jöttek (2-5).

A harmadik nyolc percben 5-5-nél már komolyabb volt a helyzet, Szilvasán ugyanakkor ismét eredményes tudott lenni, mely azt jelentette, hogy a dél-zalaiak fordultak előnnyel az utolsó felvonásra. Ami aztán valódi fordulatot hozott az elején, hiszen a DVSE átvette a vezetést, a meccs 27. percében, azonban Simon egalizált, Dobay Gergely gólja az újbóli vezetést jelentette (7-8). Itt azonban még nem volt vége, hiszen 8-8-as állás után Majornak és Simonnak is be kellett köszönnie, hogy a Kanizsa Vízilabda csapatáé legyen a felettébb fontos három pont.

Mondhatni csoportdöntőjét vívta meg sikerrel a Kanizsa Vízilabda OB I B-s férfi vízilabda együttese, hiszen Ludányi Kadosa listavezető csapata a második helyen álló DVSE otthonából hozta el a három pontot.

Értékelés:

Ludányi Kadosa, a Kanizsa edzője: „Ahhoz képest, hogy jó néhány hete leginkább erre a találkozóra készültünk, nem a legjobban ment a játék, így inkább a remek csapatmunka volt az, mely a győzelemhez segített minket. bár a nehezebb időszakainkban azért a vízipólónk is rendben volt.”

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates