Nyomtatás

Neptun VSC (4.) – Kanizsa VSE (1.) 9-17 (4-4, 3-4, 0-6, 2-3).

OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, 14. forduló. Budapest, 50 néző. Vezette: Várkonyi, Homonnai.


Kanizsa: Pelle – Vadovics, Salamon 3, Francsics 1, Dobay G. 3, Dobay P. 2, Fodor. Csere: Hertzka 1, Szilágyi 2, Szilvasán, Mocsári 1, Horváth B. 2, Balli, Knézy 2. Edző: Ludányi Kadosa.


Fontos volt, hogy a kanizsai vízilabdázók koncentráltan játszanak a fővárosi meccsükön, hiszen a Neptun képes kihasználni, ha egy csapat nincs ott fejben az adott találkozón. Az első két negyed bizonyságul is szolgált arra, hogy amíg bírja, kellemetlen ellenfél tud lenni, a Kanizsa VSE nem is tudott elhúzni a házigazdáktól.

A harmadik negyed történései azonban már a dél-zalaiak fölényét hozták, ekkor Dobay Gergely és Horváth Botond duplázása is jókor jött, ezzel az utolsó felvonásnak már biztos vezetése tudatában mehetett neki Ludányi Kadosa csapata, mely végül be is zsebelte az újabb három pontot.


Időközben az is kiderült, hogy a kanizsaiak óvása nyomán, melyet még a KVSE – ASI DSE 8-8-as találkozón történtek végett adtak be, a meccs harmadik és negyedik negyedét, illetve még fél percet a második nyolc percből, újrajátszhatják a felek. Ennek időpontja is ismert már, a 11. forduló bajnokijának „fennmaradó” részét a csapatok szerdán 19.45 órától játsszák le a fővárosi Komjádi-uszodában.


Edzői értékelés:


Ludányi Kadosa: „Az eredmény ismeretében is csak azt mondhatom, igazi, kemény rangadót vívtunk, mivel a találkozón volt piros lap és négy perces kiállítás is. A meccs persze jól sikerült számunkra, sok gólt szereztünk, mely jó alap lehet a szerdai újrázásunkhoz az ASI-val szemben.”