Kanizsa VSE (1.) - ASI DSE (3.) 8-8 (2-1, 2-3, 1-2, 3-2)

OB I B-s vízilabda-mérkőzés, 11. forduló. Nagykanizsa, 50 néző. Vezette: Veilandics, Pintér J.


Kanizsa: Leposa – Salamon 1, Szilvasán 2, Dobay G. 1, Mocsári, Dobay P. 1, Fodor. Csere: Vadovocs 1, Knézy 1, Francsics, Szilágyi, Horváth B., Balli 1. Edző: Ludányi Kadosa.

A kanizsai pólósok igazi rangadóval kezdték az évet a bajnoki pontvadászatban, hiszen listavezetőként az időközben a tabella második helyéig nyomuló ASI DSE-t fogadták. Nagy volt a fogadkozás is a házigazdák részéről, hiszen az ellenfél jó szereplése előrevetíti, hogy az ellenük megszerzett pontokat is viheti magával a KVSE a felsőházi rájátszásba és egyáltalán nem mindegy, hogy mennyivel rajtolhat majd ott a kanizsai legénység.

Ahogy a meccs és az eredmény állása is tükrözte, az angyalföldiek nem véletlenül az élmezőny tagjai, a hazaiak pedig talán kissé görcsösek is voltak a találkozó folyamán. Talán ennek is tudható be, hogy Mocsári Mátét a második negyed végén rúgásért cserével végleg és négy percre is kiállították úgy, hogy emellett egy ötméterest is ítéltek a nagykanizsaiakkal szemben.

Ekkor a zavar akkora volt, hogy információink szerint szabályértelmezés végett a játékvezetők még telefonos segítséget is kértek, miközben a játék majdnem tíz percig állt. Amúgy azzal a bizonyos büntetővel lett 4-4, mi több, a négy percig tiszta emberelőnyben szereplő fővárosiak úgy elkapták a fonalat, hogy meg sem álltak háromgólos előnyig (5-8). Innen kapaszkodtak vissza a Kanizsa VSE vízilabdázói úgy, hogy a végén még a győzelemért is támadhattak, de ez már nem sikerült.

Edzői értékelés:

Ludányi Kadosa: „Érződött játékunkon, hogy nagyon akartuk a győzelmet, hiszen játékban lassabbak, egyben feszültebbek is voltunk, így az ellenfél is tartani tudta velünk a lépést. A második negyed végén történtek után gyakorlatilag egy új mérkőzés kezdődött, a szerintünk nyilvánvaló játékvezetői tévedés után azért csak vissza tudtunk zárkózni. Egy olyan összecsapáson vesztettünk pontokat, melynek eredménye valószínűleg a rájátszásban is számít majd.”

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates