YBL WPC (4.) - Kanizsa VSE (2.) 10-11 (2-3, 3-3, 0-3, 5-2)

OB I B-s férfi vízilabda-mérkőzés, felsőházi rájátszás, 8. forduló. Budapest, 40 néző. Vezette: Németh A., Tordai.

Kanizsa: Pelle - Vadovics, Salamon 3, Bicskei, Balli 1, Kaszper G., Kéri 2. Csere: Csongár (kapus), Dobay P. 2, Szilvasán, Mocsári, Horváth B. 1, Szilágyi 2. Edző: Ludányi Kadosa.


Ahogy több fővárosi legénység, úgy az YBL is számított már a Kanizsa VSE mumusának az eltelt évek során a férfi vízilabda OB I B-ben, de az biztos, hogy az idei szezonban, annak is felsőházi rájátszásában a kanizsaiak valamennyit törlesztettek a korábbiakért, mivel ahogy a hazai, úgy az idegenbeli meccsükön is a KVSE győzedelmeskedett.

 

Jól kezdte a mérkőzést a dél-zalai csapat, vezetett többször is, majd a hazai egyenlítés után újból előnyhöz jutott. A harmadik nyolc percet valamivel jobban megnyomta a vendég alakulat, s bár az utolsó felvonás záró perceiben kapott négy gólt a Kanizsa VSE, a győzelmet (11-10) így is megszerezte.


- Jól játszottunk, jól ment a védekezés is, talán egy kicsit számunkra előbb ért véget a találkozó, de ezt átbeszélve, tudjuk az ilyen hibákat javítani - fogalmazott az utolsó forduló után a hét elején Ludányi. - Persze, innentől már az OB I-ért vívandó osztályozóval is foglalkozunk, melynek meccsidőpontjai kezdetben az elkövetkezendő hétvégékre lettek volna leosztva, időközben azonban változott a helyzet. Az első osztály 15. helyezettjeként zárt UVSE ellen elsőként szombaton 14 órától a fővárosban szállunk vízbe, majd a visszavágót rögtön vasárnap 11 órakor immár Nagykanizsán vívhatjuk. Ha a két győzelemig tartó párharc során ezek után sincs döntés, következhet a harmadik felvonás Budapesten.

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates