Jó a közösség a ZTE női röplabdázóinál

 

A hatvanas éveiben járó megyeszékhelyiek még emlékezhetnek, hogy Egerszegen az első NB I-es szakosztály a férfi röplabdázóké volt. Mellette az NB II-ben, a Tungsram támogatásával szerepelt a női szakág. Előbb a nők, majd a férfiak tűntek el egy időre Egerszeg sportpalettájáról.


- A férfi szakosztály újbóli megalakulása után, mintegy tíz éve, a gyengébbik nem képviselői is újra kezdték - emlékezik vissza Tomanóczy Tibor, a csapat edzője. - A középiskolában több lány megszerette a röplabdát és nem akarták abbahagyni. Megkeresték a vezetést a ZTE RK-nál, hogy ők is szeretnének szervezett keretek között röplabdázni. A diákokhoz csatlakozott még négy, öt rutinosabb játékos is.

 

noiropiZeg


– Milyen célokkal alakultak meg?


- Kezdetben a mozgás öröme, az egészség megőrzése volt a fontos. Később kapóra jött a dunántúli regionális röplabdabajnokság, ahol többek között Ajka, Pápa, Komárom, Sopron csapatai szerepeltek. Jó mérkőzéseket játszottunk. Egy idő után jöttek az eredmények is. Igaz menetközben a csapat diák része folyamatosan cserélődött. Tovább tanultak a lányok, elkerültek a városból, de érkeztek a helyükre a következők A csapat gerince azonban megmaradt.

 

- Régóta tagjai a dunántúli bajnokságnak. Lesz innen előrelépés?


- Egyértelmű, hogy mára már kinőttük ezt a bajnokságot, veretlenül vagyunk a tabella élén. Természetesen jó lenne az NB II-ben szerepelni, ami már nemcsak alkalmi tornákat jelentene, s nagyobb lekötöttséggel járna. Nagy kérdés, kik vállalnák? Szakmai szempontból nem vallanánk szégyent, de van bizonyos emberi oldala is a dolognak. A heti három edzéssel biztosan ott lennénk az NB II 7-8. helyén a 12 csapatos mezőnyben. Hangsúlyozom, ez még a jövő zenéje.


Bedő Tálos Fruzsina csapatkapitány többek között a jó közösségi szellemet, a remek hangulatot emeli ki:


- Baráti hangulat a csapaton belül, mindenki hallgat a másikra A játékosok közül mindenkinek volt bizonyos alaptudása. Az edzéseken így folyamatos munka folyik.


- Az NB II-es szerepléshez mit szólnának a játékosok?


- Nem szakmailag lenne gond. Nehéz lenne szabaddá tenni a hétvégéket. Többen főiskolára járnak, van, aki hétvégén is dolgozik. Az NB II-t alaposan át kell gondolnunk.

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates