Szalafo 1Az Őrség szívében fekvő kis településen hatalmas mezgyűjtemény található, amely nem csak a futball, hanem számos csapatsport számtalan klubjainak mezeit vonultatja fel a világ minden tájáról.

 

 

- Először magánszemélyként volt szerencsém megismerkedni ezzel a gyűjteménnyel a tavalyi november elsejei hosszú hétvégén. Mivel egy egyetemi barátomhoz érkeztem látogatóba, elintézte, hogy kapjak egy személyes tárlatvezetést Törő Miklós úrtól, aki a gyűjtemény tulajdonosa. Miután sportrajongóként nagyon érdekelt és sokat beszélgettünk, elárultam neki, hogy szintén sportoló vagyok és milyen együttes kötelékébe tartozom. Ekkor ígéretet tettem neki, hogy mihelyst lesz rá érkezésem szerzek neki mezt és felajánlom a gyűjteményébe! Ennek amiatt is szükségét éreztem, mert Békéscsabáról a női röplabda csapat már küldött neki, sőt válogatott röplabda meze is van, ahhoz képest, hogy távolságban talán mi vagyunk a legközelebb a településhez. Az ígéretem az újév első napjára sikerült beteljesíteni! - mondta Kiss Gergely a ZTE RK játékosa.

 Szalafo

A felek egy fényképpel örökítették meg az átadás pillanatát, reméljük többen is követik az egerszegiek kezdeményezését!

 

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates