Baseball

Még játszottak az Interligában

Nagykanizsa egyik sikersportága volt közel másfél évtizedig a hazánkban az 1990-es évek elején szárba szökkent baseball. Ezúttal nem a teljes történetét dolgoznánk fel a kanizsai együttesnek, vagyis a számos (szponzor) névvel is futó, valamint ismert Nagykanizsa Ants-nek, mindössze felvillantanánk néhány gondolat erejéig egy „évfordulós” meccsét.

Az idei szezont az NB III-ban kezdte a Nagykanizsa Ants baseball-csapata, mely eddig három győzelmével vezeti mezőnyét.

Az már biztossá vált, hogy a Nagykanizsa Ants baseball-csapata bejutott az NB II bajnoki fináléjába, de az továbbra sem ismert, hogy ki lesz az ellenfele.

Érden rendezték az NB II-es baseball bajnokság döntőjét, melynek keretében a bajnokság során száz százalékos, amúgy a 2013-as második vonalbeli győzelem után tavaly még NB I-es Nagykanizsa Ants a Jászberény Stinky Sox csapatával mérkőzhetett.

A baseball NB II küzdelmeiben végkifejletéhez közeledik a történet, vagyis a Nagykanizsa Ants főszereplésével a döntőbe jutásért mérkőznek már a csapatok.

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates