Asztten DunaszekcsoGejzír-Kanizsa Kft. Kanizsa Sörgyár SE II. - Dunaszekcső 11:7

NB III asztalitenisz-mérkőzés. Nagykanizsa.


Kanizsai győztesek: Halász Lajos 3, Szerdahelyi Krisztofer 3, Varga Zsolt 2, Salamon Attila 2, Halász-Szerdahelyi.

Győzelemmel kezdtek a megyeiből feljutó újonc kanizsaiak. A saját nevelésű fiatalokból álló csapat a tavalyi bajnokságban az ötödik helyen végzett Dunaszekcső csapatát fogadta. A sörgyári csapat a Halász Lajos, Szerdahelyi Krisztofer, Hadi Mátyás, Lenkovics Lóránt összeállításban játszik majd az NB III-ban. A megyeiben játszó rutinos felnőttek egy-egy mérkőzésen segítenek majd be, valamint az NB I-ben szereplő lányok is játéklehetőséget kapnak. (az idei bajnokságtól van lehetőség, hogy a nők a férfi csapatokban is játszanak).

 

Asztten Dunaszekcso

 


A mostani mérkőzésen Varga Zsolt és Salamon Attila szállt be a fiatalokhoz. Az ellenfélnél játszó Balogh András minden mérkőzését megnyerte, de a többiek közül csak ketten tudtak egy-egy mérkőzést, illetve egy párost nyerni. A két csapat között még nagyobb lehetett volna különbség. Halász és Szerdahelyi "hozták" a tőlük elvárt 3-3 meccset és a két rutinos játékos, Varga és Salamon is a 2-2 partit. A végén be tudták cserélni két meccsre Lenkovics Lórántot, a kanizsaiak még újonc korú játékosát, akinek Tóth András ellen reális esélye volt a győzelemre, de még győzött a rutin. Remek kezdés volt az újoncoknak a győzelem, a jó erőkből álló vendégek ellen.

A képen a győztes kanizsai csapat: Halász Lajos, Lenkovics Lóránt, Varga Zsolt, Salamon Attila, Szerdahelyi Krisztofer.

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates