Pécs Gringos - Zala Predators 0 - 41 (0-13; 0-14; 0-7; 0-7).

MAFL Divizió II. Nyugati csoport. Amerikai futball-mérkőzés. Kozarmisleny.

Szikrázó napsütés és kánikulai meleg fogadta mindazokat, akik a szombat délutánjukat a kozármislenyi focipálya környékén szerették volna tölteni. A vendéglátó Pécs Gringos fogadta a Zala Predatorst. A pécsieknek nem csak azért volt fontos a meccs, mert idei első hazai bajnokijukat játszották, hanem mert az első fordulóban elszenvedett súlyos vereséget is feledtetni akarták. A Ragadozók pedig egy lélekölően izgalmas, de számukra győzelemmel végződő szezonnyitó után érkezhettek Baranyába.

imgp7571

Az első negyedben már kirajzolódtak az erőviszonyok. A zalaiak play hívása épp csak annyira volt változatos, amennyi elég volt a folyamatos first down-okhoz, ezzel komótosan végiggyalogolva a pályán. A red zone-ban az egész meccsen nem hibázó vendég offense magabiztosan szerezte a 6 pontokat. Előbb Kámán Benjamin (#21) vette be a célterületet, továbbá rúgott egy extrát (illetve további hármat a mérkőzés során); majd a Salamon Gábor (#23) által behúzott interception alapozta meg az újabb touchdownt, melyet néhány yardról Lőke Dániel (#34) futott meg. A Gringók azonban sok hibával játszottak, így gyakran kerültek „második és sok"/„harmadik és sok" helyzetekbe, ami minden offense edző rémálma. Sokat próbálkoztak end-around és reverse playekkel, amik ugyan olykor meglepték a Predators védelmét, de legalább ennyiszer negatív yardot hoztak csak.

imgp7459

A második negyed vége felé úgy tűnt, a vendégek mégis megtorpannak, egymást követő playekben követtek el hibákat, vagy szabálytalankodtak. Aztán bő három és fél perccel a félidő vége előtt komoly sérülést szenvedett a Ragadozók centere (Geröly Attila szárkapocscsonttörését még szombaton megműtötték Pécsen) így több mint fél órán át állt a játék. Ez 0-20-as állásnál (Farkas F. Balázs #11 irányító szerzett TD-t még a negyed elején) nem volt a legszerencsésebb, hiszen alig volt már idő a szünetig, és így nehéz újra felpörögni. Viszont a sajnálatos esemény után remek field position-ből, a hazaiak 25-yardos vonala környékéről folytathatta támadását a Predators, és innentől már nem tudtak hibázni, ezúttal sem álltak meg az endzone-ig: Kovács Márk WR (#12) élete első touchdown-ját futotta, beállítva a 0-27-es eredményt a szünetre.

imgp7571

A második félidőben némileg változott a játék képe. A Gringos mintha magára talált volna: az import kaposvári játékosok szép futásokat mutattak be az Egyed Zsolt (#28) Stier Tamás (#18) tandemmel; míg a szintén kaposvári safety, Jobban Péter (#83) több szép szereléssel vétette észre magát, valamint Németh Máté (#15) is behúzott egy interceptiont. Ennek ellenére csak lelassítani tudták a zalai támadásokat. Az első drive-ból is sikerült TD-t szerezniük, aminek köszönhetően a karnyújtásnál is közelebbre került a mercy rule. Erre azonban nem került sor, hiszen csak a mérkőzés előtt egy perccel sikerült újabb 6+1 pontot írnia az eredményjelzőre a vendég támadóknak, így beállítva a 0-41-es végeredményt.

Összességében a Predators számára ez egy remek önbizalom növelő meccs volt, és egy lépéssel közelebb kerültek a rájátszáshoz. Ami a Gringókat illeti idén az lesz az igazi kérdés, hogy sikerül-e mérkőzést nyerniük. Erre a legközelebbi lehetőségük 13-án Szombathelyen lesz, ahol a Crushers vár majd rájuk; míg a zalaiak egy nappal korábban hazai pályán fogadják a Veszprém Wildfirest.

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates