Okolvivo junior obGyöngyösön került megrendezésre a junior ökölvívók országos bajnoksága, melyen a Kanizsa Box Klub sportolói is ott voltak a 142 fős létszámú mezőnyben.

 

 

A kanizsaiak két versenyzőt indíthattak, a hölgyeknél Gelencsér Enikő 50 kg-ban léphetett szorítóba míg a férfiaknál a 46 kg-ban Bogdán Attila volt az indulójuk. Enikő végül súlycsoportja második helyén zárt, a döntőben - egyelőre még - rutinosabb ellenfele jobban érvényesült. Attila szintén dobogós lett, ő bronzérmesként zárt első országos megmérettetésén. Az eredményekkel Ormándi József, Tóth László és Varga István edzők is elégedettek lehettek.

 

Okolvivo junior ob


- Bokszolóink teljesítménye dicséretes, az idei junior ob-n jobban teljesítettünk, mint a tavalyin, hiszen akkor egy bronzérmet hozhattunk csak haza – mondta el Tóth László, a KBK vezetőedzője. - Jövőre szeretnénk még jobban teljesíteni, igaz, most sem állhatunk le, hiszen októberben jön a serdülők országosa, melyre a tervek szerint hét ökölvívóval utazhatunk.
Képaláírás: Bogdán Attila (balról), Tóth László edző és Gelencsér Enikő is joggal örülhetett Gyöngyösön.

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates