Karate

A Hungaria Open keretében nemzetközi harcművészeti versenyt rendeznek november 18-20-án Zalaegerszegen, a Liszt Ferenc Általános Iskolában. A verseny a szakmai része mellett a kábítószer elleni küzdelmet is hívatott demonstrálni - hangoztatta Horváth Ferenc főszervező. A nemzetközi tornára Japánból, Kínából, sőt még az USÁ-ból is jelezték részvételüket versenyzők.

A hazai A.J.K.A. Shotokan Karate-Do Szövetség a WUKF Világszövetség támogatásával rendezhette meg a II. Európa-bajnokságot gyerek, kadett és junior korcsoport számára. A versenynek Győr városa adott otthont és 1400 versenyző között szerepelhettek a kanizsai karatésok is.

A Nagykanizsai Shotokan Karate SE Wranna István Horvát-Magyar Karate Emlékversenyt rendezett utánpótlás-korosztályúak számára Murakeresztúron.

A kanizsai klub nyolc fővel képviseltette magát a megmérettetésen, ebből hárman szereztek dobogós helyezést.

A Román Karate Szövetség szeptember 17-18-án rendezte meg a román II. Európa Kupa küzdelmeit Kolozsváron.

A hazai A.J.K.A Szövetség válogatott keretének volt tagja a nagykanizsai Sensei Sáfár Shotokan Karate-Do SE tagja Oláh Tamás, aki 13-14 éves korcsoportban kumite (küzdelem) versenyszámában végül bronzérmet szerzett.

Az A.J.K.A. küzdősport-szövetség edzőtáborát tartották Balatonfenyvesen, ahová az ország valamennyi pontjáról érkeztek karate-tanítók és a sportágat űzők.

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates