Dzsúdó vagy kosár?

 

Nemrég lett regionális judo központ Zalaegerszeg. A városban nagy népszerűségnek örvend a sportág, a Zalaegerszegi Judo SE edzéseit sok fiatal látogatja. Az eredmények is lassan, de biztosan egyre jobbak.

 

mezofimarkA tehetséges versenyzők sorába tartozik a serdülő Mezőfi Márk, aki már több versenyen letette névjegyét. A dzsudó mellett a ZTE kosárlabda edzéseit is látogatja.


– Előbb kezdtem el dzsudózni- emlékezett a kezdetre Mezőfi Márk. - Anyukán a Báthory iskolában dolgozik, Varga Zoltán első edzőm is ott tanított, és „elcsábított”, így kezdődött el a cselgáncs pályafutásom. Régebben a Dózsa iskolában, később a számviteli főiskolán edzettünk. Amikor az Apáczaiban kialakult a központ, már jóval jobb körülmények között gyakorolhattam.


- A kosárlabda mikor került a képbe?


- Úgy bő két éve.


- Mennyire fér meg egymás mellett a két sportág?


- Nincs vele gond. A hetet hétfőn a judóval kezdem, kedd a kosárlabdáé, és így tovább. Pénteken mindkét sportág edzéseit látogatom. Eddig jó időbeosztással megfért egymás mellett a két sportág.
- Az eddig megszerzett érmeid közül melyekre vagy leginkább büszke?


- Az aranyérmeimre leginkább. Igaz, van, amikor egy ezüst- vagy bronzérem megszerzésért többet kell tennem. Függ a mezőny erősségétől.


- Amennyiben a cselgáncs mellett teszed le a voksodat, mik a terveid a sportágban?


- Hosszabb távra nem tervezek. A korosztályokon végig haladva szeretnék eljutni a felnőttekig. Ott megmérettetni magam, ha jönnek az eredmények, utána döntenék a folytatásról.


- A két sportág mellett a tanulás hogyan megy?


- Négyes és ötös jegyeim vannak. Nem vagyok napközis, a csekély szabadidőmben tudok tanulni.


Márk edzéseit már Nagysolymosi Sándor irányítja. A szakembert megkérdeztük, milyennek látja a serdülő korú versenyző jövőjét?


- Márkkal öt éve foglalkozom, nagyon tehetséges sportoló -vélekedett Nagysolymosi Sándor. - A diák korcsoporttól haladva minden korosztályban érmet szerzett. Szép számban vannak ezüstérmei. Nemrég az országos diákolimpián végre sikerült egy aranyérmet szereznie, nagyon megérdemelte már. A családi háttér is a sport felé terelte, édesanyja és édesapja is sportol. Márk több sportágban is tehetséges, már említette a kosárlabdát, de nagyon bízom benne, ha majd döntenie kell, a cselgáncs mellé teszi le a voksot. Márk fizikailag jó adottsággal rendelkezik, technikai téren viszont még bőven van tanulni valója. Nagyon jó küzdőszellemmel rendelkezik, amely elengedhetetlen a dzsudóban. A két sportág hosszú ideig nem maradhat egymás mellett, ha mégis, véleményem szerint mindkettőben marad a középszer.

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates