VarasdSzatmari GericNem szokványos elismerésben részesült Szatmári Zsolt, a Kanizsai Birkózó Sportegyesület vezetőedzője Horvátországban. Egy ideje dél-nyugati szomszédunktól, Ludbreg városából ugyanis járnak át hozzá ifjú birkózók edzeni és a horvátok között van egy igencsak tehetséges ifjú hölgy, aki szállítja is a sikereket kinti klubjának.

Iva Geric a Hrvacki Klub Ludbreg, vagyis a ludbregi birkózó egyesület versenyzője – ezzel együtt folyamatban van a kanizsai kettős igazolásának nyélbe ütése - és az ifjú tehetség mondhatni történelmet írt az olaszországi Faenzában, ahol – világversenyen - megszerezte Horvátország első női birkózó érmét, nevezetesen a kadet Eb-n egy bronzérmet. Múlt pénteken, Horvátország egyik legpatinásabb színházi épületében, a varasdiban impozáns ünnepség keretein belül köszöntötték és jutalmazták meg a még mindig csak 17 esztendős tehetséget. Erre a rendezvényre meghívót kapott Szatmári Zsolt is, aki immár három éve vesz részt Iva felkészítésének szakmai irányításában.

 

VarasdSzatmari Geric

 

- Sportszakmai szempontból egyedi növendék, hiszen nagyon sokat edz, minden hétfőn Kanizsára jön, csütörtökönként pedig én utazom hozzá edzést tartani – engedett betekintést a felkészülés menetébe Szatmári Zsolt. - Ott voltam mellette a szőnyeg szélén az Európa Bajnokságon is és kis szerencsével talán fényesebb is lehetett volna az az érem. Iva egyben remek edzőpartnere a kanizsai fiúknak is, hiszen „csépelik” edzésen egymást rendesen és azt is meg kell jegyezni, hogy nem fél a fiúktól és a munkától sem. Már megkaptuk az engedélyt egyébként a horvát birkózószövetségtől, vagyis terveink szerint magyarországi versenyeken is fogjuk tudni indítani a kanizsai klubunk színeiben. 

Képünkön Iva Geric edzője, Szatmári Zsolt társaságában

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates