A csapat érdeme a harmadik hely

A Pécsen megrendezett női Magyar Kupa döntőjében bronzérmet szerzett a ZTE NKK kosárlabdacsapata. A zalaiak a maximumot hozták ki magukból, csak két jóval esélyesebb csapat - a Sopron és a Szekszárd - végzett előttük.


HorvathZsuzsa- Amikor egy utolsó másodperces kosárral nyer egy csapat, mint mi a Győr ellen, akkor arra a játékosra emlékeznek a szurkolók, aki a győztes kosarat szerezte - kezdte Horváth Zsófia, a ZTE vezetőedzője. – Ennek ellenére, a győzelmünket csapatsikerként értékelem, annál is inkább, mivel Boonstra sérülése után egy meghatározó játékosunkat sikerült pótolni. A lányok a sérült csapattársukért is küzdöttek. Viccből szoktam mondani, hogy egyszer kell vezetni egy mérkőzésen, a végén. Megtettük. Megérdemeltük a győzelmet.


- Jött az elődöntőben a jóval erősebb Szekszárd…


- A tolnaiak ellen is büszke voltam a lányokra, az első negyedet sikerült megnyerünk. A második negyedben már kiütközött, hogy a Szekszárd fizikálisan erős, nagy rotációval rendelkezik. Komoly szégyent nem vallottunk. Minden játékosom pályára tudott lépni, aminek nagyon örülök. A mérkőzéssel a vereség után nem sokat foglalkoztunk. Tisztában voltunk vele, hogy a tolnaiak mennyire jó csapatnak számítanak.


- Jött a bronzcsata a bajnoki rivális TFSE MTK ellen…


- Sokan mondták, mi többet pihentettük a kulcs játékosainkat, ami nem igaz. Később játszottunk, kevesebb volt a pihenő időnk. A Szekszárd ellen sem pihentek nagyon többet 4-5 percnél kulcsjátékosaink. Amennyiben a Szekszárddal ki-ki meccset játszunk, mi sem szállunk ki előbb a találkozóból. A harmadik napon két hasonló tudású csapat, hasonlóan fáradt lépett pályára. Mi tudtuk ráerőltetni akaratunkat a TFSE-re. Nagyon büszke vagyok a lányokra, ilyen okosan, fegyelmezetten még nem játszottunk a bajnokság során. Akadt egy-két játékos, aki extrán dobott, de továbbra is hangsúlyozom, a sikerünk kulcsa az igazi csapatmunka volt.


- A maximumot hozták ki a Magyar Kupából?


- Amikor elutaztunk Pécsre a döntő helyszínére, egyértelmű célunk volt a négy közé jutás. Titkon reménykedtünk, hogy a négy közé kerülve sikerül érmet szereznünk. Sikerült. A legkisebb rotációval rendelkeztünk, a lányok jól osztották be energiájukat. Mindenképpen dicséretes a megszerzett bronzérmünk. A három nap alatt a három mérkőzést viszont soknak tartom.


- Idén először ül vezetőedzőként a kispadon. Ilyen kezdésről alighanem csak álmodott?


- A siker után elgondolkodtam, hogy ebben a harmadik helyben, mekkora az edző szerepe? Biztosan van szerepe a sikerben az szakvezetőnek is, nem lehet kérdés. Hatalmas dolognak tartom, az ember nem is kívánhat többet. Játékosként is elterveztem dolgokat, amiben nagyon tudtam hinni. Edzőként egy hónapja eldöntöttem, hogy érmet akarunk szerezni, ha törik, ha szakad, és sikerült. Remélem az oldalvonal mellett is sikerült hozzá tennem a magam részét a bronzéremhez.


- Mit tudnak profitálni a bajnokságra a kupasikerből?


- Remélem, hogy a bajnokságban is képesek leszünk úgy játszani, ahogy tettük a kupában. Egy siker élménnyel a hátunk mögött jó visszatérni a bajnokságba. Szeretnénk megtartani 5. helyünket az alapszakaszban.


- A rájátszásra is terveznek valami bravúrt?


- Az újabb bronz nagy bravúr lenne, de a tavalyi is annak számított. Egy biztos, neki ugrunk a soros ellenfelünknek, a rájátszásban is maximumra törekszünk. Egy biztos, nem a nyolcadik hely a célunk. A legtöbbet akarjuk kihozni a bajnokságból is.

 

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates