Folytatódott Zalaegerszegen az 50. Forest Hungary Nemzetközi Kosárlabda Göcsej Kupa. A második napon mindkét zalai együttes kikapott.

Elsőként az UNI Győr MÉLY-ÚT és a svéd Lulea Basket lépett pályára. A svédek az első napon kikaptak, ezúttal sikerült köszörülniük a csorbát, a Rába-partiak első vereségüket szenvedték el. A svédek 90-87-re nyerték a mérkőzést.

A második találkozó edzőmérkőzéssé silányult az osztrák BSC Raiffeisen Fürstenfeld Pantherset könnyedén győzte le a szlovák BK Levicki Patrioti. A számszerű eredmény 85-59 a szlovákok javára.

A harmadik összecsapáson a ZTE női csapatáért szoríthattak a szurkolók. Az első negyedben még vezetett a zalai csapat, azonban a Szekszárd fokozatosan fölénybe került és 75-65-re megnyerte a találkozót.

A nap zárásaként a Zalakerámia ZTE férfi csapata a Sopron KC-vel mérkőzött. A sérült Ubilla ezúttal sem játszott, sőt Szabó Zsolt is csak a kispadról nézte végig a mérkőzést. A zalaiak hullámzó teljesítmény nyújtottak, a hajrá a Sopronnak sikerült jobban és 95-92-re megnyerte a találkozót.

Két nap után a keresztbeverések miatt, sem a nőknél, sem a férfiaknál nem dőlt el melyik csapat nyeri a Göcsej Kupát.

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates