Durázi Körmendre igazol.

A hét elején jelentettbe be Zalakerámia ZTE KK Djurics szerződtetését, most pedig a hátvéd posztra igazolták le az ex-kaposvári Reginald Johnsont.

A 25 éves, 191cm magas amerikai játékos svéd és spanyol csapatok után igazolt Kaposvárra és az elmúlt szezonban 28 mérkőzésen lépett pályára, ahol 18.6 pontot, 4.4 lepattanót, 2.9 gólpasszt és 1.4 labdaszerzést átlagolt. A távolikat 35 százalékkal értékesítette.

Johnsonnal szintén egy szezonra szóló szerződést kötött a klub és a társaihoz hasonlóan augusztus 20-án csatlakozik majd a csapathoz.

Reginald Johnson szerződtetésével feltöltöttük a tervezett öt légiós helyet és érkezésével teljessé vált a csapat 2019/2020-as kerete.

A csapat felkészülése augusztus 5-én kezdődik.

x   x   x

Durázi Krisztoferrel a napokban közös megegyezéssel szerződést bontott a ZTE KK, a fiatal játékos a Körmenden folytatja pályafutását.

A döntést megelőzte a körmendi klub többszöri megkeresése, továbbá a játékos is nyitott volt az átigazolásra. Szakmai szempontok miatt addig nem kívántunk foglalkozni a transzferrel, amíg nem találtunk meghatározó 4-es poszton bevethető idegenlégióst. Djuric szerződtetése óta felgyorsultak az események, a felek közelebb kerültek a megegyezéshez, és a napokban megtörtént Durázi Krisztofer szerződésének közös megegyezésű megszűntetése. Ezzel egy időben pedig a két klub megállapodott az átigazolásról.

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates