Jól érzi magát a ZÚK-ban.

 

Nagyszerű idényt zárt Betlehem Dávid, az Europ Tec ZÚK úszója, hazai és nemzetközi szinten is helytállt, több éremmel gazdagította érem kollekcióját. 

 

betlehemdavid- Valóban nagyon jól sikerült az elmúlt idényem – vágott a dolgok közepébe Betlehem Dávid. – Horváth Csaba irányításával nagyon sokat dolgoztam. Voltak edzőpartnereim, így a nehezebb foglalkozások is könnyebben mentek. Már az edzéseken produkált időeredményeim is mutatták, hogy a versenyeken jó eredményekre számíthatok.


- Mely eredményeidre vagy a legbüszkébb az elmúlt szezonból?


- Első helyre sorolnám az ifjúsági olimpián úszott országos csúcsomat. Azt itt elért időm a magyar ranglistán is a negyedik legjobb idő. Nagyon örültem az ifjúsági Európa bajnokságon egyéniben és váltóban megszerzett érmeimnek is, csakúgy, mint a hazai korosztályos bajnokságokon elért eredményeimnek.


- Mind a nyílt vízi, mind a medencés úszásban is jól teljesítettél. Milyen versenyszámokra koncentrálsz leginkább a jövőben?


- A medencés 1500 méteres gyorsot kedvelem leginkább. A váltókat is nagyon szeretem, de amíg bírom, mindkét területen szeretnék versenyezni. A medencés úszásban több lehetőséget látok, több világversenyre juthatok el. Az is igaz viszont, hogy eddigi eredményeim alapján a nyílt vízi úszásban is jók a jövőbeli lehetőségeim.


- Miben kell fejlődnöd, hogy még jobbak legyenek az időeredményid?


- Az úszástechnikámban szeretnék előrelépni, hogy a bukó fordulók utáni kiúszások, a kartempóim jobbak legyenek. Remélem, hogy e területen sikerül előbbre lépnem, s akkor eredményeim tovább javulhatnak. A jövő évi felnőtt országos bajnokságon szeretnék egy jó idővel előrukkolni. Szeretnék kijutni az ifjúsági világbajnokságra és a medencés ifi Eb-re is, s azokon szeretnék jó időket úszni.


-- A magyar korosztályos úszásban letetted a névjegyedet. Nem keresett meg más úszóklub, hogy igazolj hozzájuk?


- Továbbra is szeretnék a ZÚK színeiben versenyezni. Horváth Csaba edzővel nagyon jól megértjük egymást. Nem vagyunk sokan a klubnál, bőven van vízfelület, ahol tudok edzeni. Pár éven beül, ha az új uszoda elkészül, itt is profik lesznek a körülmények.

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates