Jobban menedzselnék versenyzőiket.

A súlyemelő sportág több évtizedes múltra tekinthet vissza Egerszegen. Valamikor voltak válogatott versenyzői is a ZTE SK-nak. Mára már csak az utánpótlás nevelése maradt a klubnál. Tudomásul vették az idők szavát, ennek a feladatnak igyekeznek megfelelni.

Többek között a hagyomány és az egykori eredmények figyelembe vétele eredményezhette, hogy az önkormányzat a kiemelten támogatandó sportágak közé sorolta a súlyemelést.

- Köszönjük a város vezetőinek bizalmát - hangoztatta Vörös Zoltán, a ZTE SK tiszteletbeli elnöke. - A plusz támogatást a létszám bővítésére kívánjuk felhasználni. Mellette két tehetséges versenyzőnket - Bakos Eriket és Kára Eriket – kívánjuk jobban menedzselni. Mindketten tagjai a Heraklész utánpótlás nevelési programnak, valamint résztvevői a korosztályos válogatottak edzőtáborának. Reméljük, hogy egy korosztályos világversenyen való megmérettetés is összejöhet számukra. A tini korosztályban Varga Kristóf csillantotta meg tudását.

Vörös Zoltán megemlíti, hogy az idei év sem múlik el Göcsej Kupa és Kiss Róbert emlékverseny nélkül. Az előbbi április 23-án lesz, az utóbbi pedig az ősz során. A Göcsej Kupán ezúttal is csapatban és egyéniben hirdetnek győztest, az emlékverseny pedig a fiatal emelők sereg szemléje lesz. A ZTE versenyzői idén is ott lesznek az Alpok Adria Kupa Masters versenyen, ahol városunkat képviselik. Az eseményre május 28-án kerül sor.

- Az idén hosszú idő után a két hagyományos versenyünk mellett Takács Tamás elnök vezetésével felvállaltuk az országos tini bajnokság megrendezését is Zalaegerszegen. Bizakodom, hogy sikeresen rendezzük meg a versenyt, és így több rangos esemény gazdája lehet később a zalai megyeszékhely - folytatta Vörös Zoltán. - Örvendetes, hogy júniusban Egerszegen lesz a 21 éven aluli válogatott súlyemelők edzőtábora.

Megtudtuk, hogy a Magyar Súlyemelő Szövetség sportstátuszt ajánlana fel Szanati Szabolcsnak (képünkön a dobogón), a ZTE kiváló versenyzőjének, mivel a magyar súlyemelésben kevés a jól teljesítő emelő. A kevés versenyzőt igyekeznének jól menedzselni. Ismert, hogy Szabolcs már munka mellett sportol. Vörös Zoltán elmondta, hogy akkora fizetést biztosan nem tud ajánlani a szövetség, mint amit „civilként" keres. A döntést a versenyzőnek kell meghoznia, ők nem kívánnak beleszólni ebbe.

sulyemeloab

– Az elmúlt évek során jó körülmények közé kerültünk a városi sportcsarnokban, de az idő vasfoga kikezdte termünket, jó lenne, ha a felújítás során ránk is gondolnának az illetékesek. Ugyan is a sportcsarnok kisterme és edzőtermünk kiválóan alkalmas versenyek lebonyolítására. A klubunk létszáma is emelkedik, jó lenne, ha megfelelő körülmények fogadnák a sportágunkat választó fiatalokat, akiket így sikerülne megtartani a súlyemelés számára - mondta végezetül Vörös Zoltán.

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates