Papp Péter kettős szerepben.

 

A ZTE súlyemelő klubban - akár csak az elmúlt években - idén is eredményes munka folyt. Az egyesületben az utánpótlás korosztály képviselői, valamint a veterán súlyemelők értek el szép sikereket, de egy-két felnőtt érem is összejött.

 

PappMastersA klubnál kiemelkedik Papp Péter tevékenysége, aki edzőként oktatja a fiatalokat, mellette versenyzőként is jó eredményeket ér el.


- Jó évet zártunk - fogalmazott tömören Papp Péter. - Kialakulóban van egy stabil csapat, amelyre lehet alapozni.


- Konkréten mely eredményekre büszkék?


– Az ifjúsági országos bajnokságon volt egy bronzérmünk. Felnőtteknél két bronzot szereztünk az ob-n. Mellette jól szerepeltünk a hazai és nemzetközi Masters versenyeken, ahol szintén érmeket szereztünk. Az Alpok-Adria Kupa csapatversenyen is jól teljesítettünk.


- Nevesítve a sikereket, kik öregbítették leginkább a klub hírnevét?


- Kámán Dorottya, Rácz Gergely, Rácz Dániel, Varga Kristóf és dr. Muhoray Árpád.


- Tervezték, hogy bővítik a szakosztály létszámát. Sikerült?


- Mintegy tizenöten űzik a klubban a súlyemelést. Elégedett vagyok a létszámmal. Jóval több fiatallal nem is tudnánk foglalkozni, a tárgyi, és a létesítmény helyzetből adódóan.


- Szerényen elhallgatja eredményeit. A Masters korba érve indul még a magyar felnőtt bajnokságon is, ahol idén is érmet szerzett. Ezek szerint jól bírja?


- Nem panaszkodom, amit az idei évben magamtól elvártam, teljesítettem. Még mindig jó eredmény érek el az ob-ken, ennek örülök, de rámutat a sportág helyzetére is Magyarországon. Boldog lennék, ha jönnének a fiatalok és leszorítanának a dobogóról.


- Évek óta szerény a ZTE SK költségvetése. Sikerült a tervezett versenyekre eljutni?


- Beosztjuk a forintokat, a fő versenyeken - ob-ken, az Alpok Adria Kupán - ott vagyunk. Kisebb minősítő versenyekre jóformán csak Szombathelyre járunk. Harmadik éve sikeresen rendezzük meg az országos szövetség által támogatott súlyemelő táborunkat is.


- Milyen elképzelésekkel vágnak neki az új évnek?


- A fiataloknál a Rácz testvérektől várok további előrelépést. A nőknél Kámán Dorottyától remélek komolyabb eredményeket, de bizakodom még több tehetséges versenyzőnk jó szereplésében. Továbbra is eredményes lehet a klubnál a Masters szakág.

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates