A mezőny lett erősebb, nem a Csuti gyengébb.

 

Befejeződött a bajnokság a sakkozók NB I A-csoportjában. A tavaly dobogó közelben végző Zalaegerszegi Csuti Hydrocomp SK 45,5 ponttal a 9. helyen zárt, búcsúzott a legjobbak mezőnyétől. Vajon egy év alatt elfelejtett sakkozni az egerszegi csapat?

 

- Korántsem ez a helyzet - válaszolt tömören Horváth Tamás, a Csuti szakmai vezetője. – Mindössze annyi történt, hogy az ellenfelek jobb anyagi körülmények között működnek és főként légiósokból alaposan bevásároltak, azaz megváltoztak az erőviszonyok. Ennek ellenére a tavalyi nagyok ellen - Kanizsa, Paks, Haladás - jól kezdtük a bajnokságot. A szezon elején nagyjából egyértelműnek tűnt számomra, hogy ezek a csapatok idén is kiemelkednek a mezőnyből. Ez annyiban változott, hogy a Haladás helyett a Diósgyőr futott be a dobogóra másodikként, s a tavalyi bronzérmes meglepetésre éppen bent maradt. A többi hét csapat közül kerültek ki a kiesők, így is lett.

 

- Mégis hol rontották el a bajnokságot?

 

- Egyértelműen a közepén, amikor a Makótól hazai pályán kikaptunk. A Kőbányától idegenben szenvedtünk súlyos vereséget, s az említett két botlást már nem sikerült korrigálnunk, hiába hajráztunk jól az utolsó két mérkőzésen. Nagy különbséggel kellett volna ezeken nyerjünk, hogy bent maradjunk. Csapatunk 1972 óta szerepel a legjobbak között, a mostani a harmadik kiesésünk. Ebből egy anyagi okok miatt önkéntes volt, , a másik kettő helyezésünk alapján történt.

 

- A kiesés további okait miben látja?

 

- A csapat egerszegi magja egyre öregszik, mi sem leszünk fiatalabbak. Nevelni erre a szintre már nagyon nehéz. Megpróbáltuk, az NB II-es csapatunkban szinte csak gyerekek játszanak. Kevesen is vállalják a nevelést, sok a légiós a csapatokban. Az igazolásuk pénz kérdése. Amiből nálunk idén kevés volt a bajnokság során.

 

- A bajnokság pozitívuma?

 

- Az ifjúsági táblán szereplő 15 éves Kozák Ádám. Nagy tehetség, legalább akkora, mint egykor a nálunk játszó, azóta már a világ élvonalához tartozó Rapport Richárd. Annak idején többször hangsúlyoztam, tartsuk meg, szponzoráljuk, mindhiába. Ádámból is nagy sakkozó lehet, jó lenne megtartani...

 

- Jobb kiesőként estek ki, ha az egyik feljutó nem vállalja az indulást bentmaradhatnak. Vállalnák az indulást?

 

- Azonnal biztosan nem mondanánk igent, egy újbóli keserves év nem hiányzik. Csak akkor vállalnánk, ha a szponzori háttér adott lenne hozzá, több légióssal tudunk szerepelni.

 

- Változhat a játékosállomány?

 

- Minden bizonnyal igen, az NB I B-csoportjából a zömmel egerszegi kötődésű játékosokkal is simán visszajutunk, akkora a különbség a két osztály között. A nevezési határidő július közepe, arra minden letisztázódik.

 

- A bajnokság után jön a hagyományos zalakarosi verseny...

 

- Május 18-26 között kerül megrendezésre a fürdővárosban... Idén is nívós lesz a mezőny. Eddig már 30 nemzetközi nagymester jelezte részvételét. A világ minden tájáról érkeznek sakkozók, Indiából és Brazíliából is várunk versenyzőket.

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates