Borsos FanniA Magyar Sportlövők Szövetségének elnöksége elfogadta az eszéki légfegyveres Európa-bajnokságra utazó magyar csapat összetételét – adta hírül az MTI.

 

A női légfegyveres csapat kerete a következőképpen alakul: női puskában Zwickl-Veres Kata mellett juniorként indul a felnőttek között Dénes Eszter és Borsos Fanni. Futócélban Palánki Klaudia a junior lányok között versenyez, ugyanebben a versenyszámban Körtvélyessy Gabriella saját költségen szerepel a felnőtt mezőnyben. Valamennyi háromfős egység indul a külön csapatversenyben is. A kontinensviadalt, melyen olimpiai kvótát nem osztanak, március 18. és 24. között rendezik a horvátországi helyszínen. Borsos Fanni a nagykanizsai Polgári Sportlövész Egylet igazoltja, a rigyáci ifjú hölgy emellett a szlovén bajnokság versenyein is indul rendszeresen az egyik muravidéki klub színeiben.

 

Borsos Fanni


- Szerdán hirdették ki a márciusi Európa-bajnokságra utazó magyar válogatott légpuska-csapat keretét és nagy örömmel fogadtam, hogy benne vagyok én is – fogalmazott Fanni a kerethirdetés után. - A tervek szerint egyéniben és csapatban is – a három fős női egység tagjaként lövök, illetve Sidi Péterrel vegyespárosban is a lőállásba léphetünk.

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates