Vác és Szentendre után Nagykanizsa volt a T-Systems Elimina Tour kerékpáros városi sprintverseny-sorozatának harmadik állomása a legutóbbi hétvégén.

Már a szombat délelőtt foyamán nagy volt a sürgés-forgás a a futamok rendezőgárdájának részéről, hiszen a pálya nyomvonalának kiépítése megkövetelte a precizítást. Igaz, a hegyi kerékpárosok számára nem csupán a kanizsai, de a teljes honi sorozat is újdonság, s ahogy a tapasztalatokból leszűrhettük, a versenyzők szeretik az ilyenfajta (bel)városi megméretést.

 

Végül a "kuparendszerű" bonyolításban indított futamok döntőjében Prájczer Péter bizonyult a legjobbnak a Volksbank Kanizsa Nagydíjon, míg az egyértelműen esélyesként számon tartott Csielka Márk a második helyen zárta a futamot. Prájczer ezzel átvette az összetettbeli vezetést is a bajnokságban. A 24 (köztük a magyarok mellett osztrák és szlovén) indulóval elrajtoló Volksbank Kanizsa Nagydíjon nagykanizsai indulók is voltak Porpáczy Ádám és Pap Mikló személyében.

A különböző kerékpársporttal foglalkozó honlapok beszámolója szerint a kanizsai pálya sprintelősebb volt, mint a szentendrei és technikásabb, mint a váci, így jelentős tempóban lehetett haladni, a lendületet pedig a hirtelen érkező akadályok törték meg.

A nézők egy része a pálya hátsó szekciójában levő tv-s autó monitorján kísérte figyelemmel a futamot, majd amikor odaért a mezőny a pálya széléhez rohantak, utána pedig ismét vissza a monitorhoz – ők a félvirtuális közvetítést választották.

A tudósítások kiemelték, hogy a fesztiváli hangulathoz minden adott volt, hiszen a pálya széli kávézók megteltek és a Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál, mint társrendezvény minden nézői igényt kielégítve kapcsolódott össze a Volksbank Kanizsa Nagydíjjal.

Végeredmény: 1. Prájczer Péter (KTM Sportklub Sopron), 2. Csielka Márk (EuroOne-Waberers-Cube), 3. Blaz Vrbnjak (KD Hrastnik, Szlovénia), 4. Bostjan Hribovsek (Calcit Bike Team GT, Szlovénia).

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates