Filó László aranya.

A hétvégén az ausztriai Semmeringben került megrendezésre a 2011. évi Downhill Magyar Bajnokság, ahol hazánk legjobb lejtőző kerékpárosai mérték össze tudásukat. Filó László, a zalaegerszegi Hotel Yacht Club KSE versenyzője kategóriája legjobbjának bizonyulva húzhatta magára a magyar bajnoki mezt, és állhatott a dobogó legfelső fokára.

A csapat péntek reggel érkezett a verseny helyszínére, ahol elkezdődött a pálya bejárása, gyakorlása. Az osztrák viszonylatban is technikásnak számító hegyi ösvényen közel 2000 m tengerszint feletti magasságról indultak a versenyzők, majd gyökereken, sziklákon, letöréseken át jutottak le a célba.

dsc06039.jpg

A csapatból többen az edzés során szenvedett sérülések és technikai problémák miatt kénytelenek voltak lemondani a versenyzésről. A szakadó esőtől sárossá, csúszóssá vált pályával, és rendkívüli hideggel kellett szembenézni a résztvevőknek.

Az egyesület versenyzői közül Filó László a Master, Kiss Ádám az Elite, Boronyák Péter pedig a Junior kategóriában indultak. Az időmérő futamon Lacinak technikai gondjai adódtak egy esés következtében, amit a döntőre sikerült megoldani. Szoros versenyben, mindössze 6 tizedmásodperccel, de nyerni tudott.

dsc06090.jpg

Kiss Ádámot, sajnos, a döntő futamban nem kerülte el a bukás, ennek ellenére is 4:11-es időt sikerült elérni. Boronyák Péter lelkes versenyzésére is büszke csapata, hiszen a még csak 17 éves kerékpáros is keményen tűrte a verseny és a szélsőséges időjárás viszontagságait, s a középmezőnyben tudott végezni.

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates