Bükk Maraton 2009.

Augusztus első hétvégéjén került megrendezésre a T-Mobile Top Maraton sorozat harmadik állomása, a 9. Bükk Maraton, ami egyben a maraton szakág magyar bajnoksága is volt.

Az időjárás ismét nem volt a legoptimálisabb a versenyzők számára, mivel helyenként a hőmérséklet a 38-40 Celsius fokot is elérte. Ennek ellenére az 1516 nevezőből több mint 1300 rajthoz állt.

Pálya nagyon száraz és poros volt. Emellett említésre méltó, hogy bükki pálya talán az egyik leggyorsabb az összes közül Magyarországon, így sajnos elég sok kisebb-nagyobb baleset is történt, és rengeteg technikai probléma is megnehezítette a versenyzők dolgát. Szerencsére a ZKSE versenyzőit a balesetek elkerülték, náluk „csak„ technikai problémák merültek fel, amik sajnos értékes percekbe kerültek.

czenkit_001.jpg

Zalaegerszegi KSE versenyzői ismét szép számmal indultak el a majd 400 km-re levő verseny helyszínére. Közülük Czenki Tamás (képünkön) végig az élmezőnnyel haladva a 3. helyet szerezte meg. Éremesélyesnek számított még Kusz Mátyás középtávon, de sajnos egy defekt miatt kiállni kényszerült.

Eredmények:

Rövidtáv felnőtt nő: Cséri Szilvia 9. hely

Rövidtáv felnőtt férfi: Czenki Tamás 3. hely Pálmai Zsolt 4. hely Bereczki László 27. hely

Rövidtáv U17 férfi: Balogh Dávid 22. hely

Középtáv felnőtt nő: Budai Anita 24. hely

Hosszútáv felnőtt férfi: Németh Gábor 11. hely

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates