Egyéb sportok

Veteran190617Befejeződtek a megyei veterán labdarúgó-bajnokság (a 60 év feletti focisták versengésének) küzdelmei. Az utolsó fordulót Zalaegerszegen, a Tungsram-sporttelepen rendezték és a biztosan éllovas egerszegiek mellett a kanizsaiak számára az volt a tét, hiszen országosan a legjobb másodikként legyen esélyük a továbbjutásra.

Gyomaendrődön rendezték meg a diák korcsoportos (12-13 éves) szabadfogású birkózók országos bajnokságát. A kanizsai színeket a 63 kg-os Pőcze Bence képviselte eredményesen, hiszen ezüstérmet hozhatott haza.

Palyakerekpar diakolimpiaA budapesti Millenáris úgynevezett betonteknőjében rendezték meg a pályakerékpárosok diákolimpiai döntőjét (a versenyszám egyéni időfutam volt több fordulóban 1, 2 és 4 körön, egy kör 412 méter volt) és a kifejezetten pályakerékpáros fináléban most először vettek részt zalai, pontosabban kanizsai versenyzők.

Porecs19A horvátországi Porecsbe idén is hivatalos volt a Szan-Dia FSC látványtáncos küldöttsége. Az isztriai helyszínen a Dance Star World Final nagyszabású rendezvényét tartották, melyen a kanizsaiak 97 táncossal és 37 gyakorlattal vettek részt és hat aranyat, két ezüstöt, valamint négy bronzot szereztek.

birkozocsbZBSEKaposváron rendezték meg birkózásban a Diák-korosztály (2007-2009) és serdülő birkózó csapatok területi bajnokságát.

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates