Sajtótájékoztató keretében ismertette Horváth László, Lenti polgármestere, Kutfej Attila , a Lenti Gyógyfürdő Kft. ügyvezetője, Darázs Ádám vb versenyigazgató és Gadó András, a vb technikai vezetője, hogy 2019-ben Magyarország kapta meg a lehetőséget arra, hogy az ULTIMATE STRONGMAN -105 kg Team World Championship világbajnokságot megrendezhesse, melynek Lenti és azon belül a Lenti Termálfürdő adhat majd otthont.

 

DSC 1422a

 

A verseny 2019. július 13-14-én zajlik majd a fürdő előtti parkolóban és a fürdő területén. A 2 nap alatt több, mint 10 ország legerősebb emberei mérettetik majd meg magukat 7 versenyszámban. Az előzetes jelentkezések alapján USA és Oroszország is képviselteti majd magát a rangos eseményen, s persze Magyarország is csatába száll.

 

DSC 1456a

 

Magyarországon kívül Ukrajna is részt vesz majd a szervezésben és az előrejelzések szerint egy igazán érdekes, magas színvonalú eseménynek ígérkezik. Március végéig jelentkezhetnek a csapatok a versenyre, ezt követően az induló országokról és a versenyszámokról is nyújtunk majd bővebb tájékoztatást. Július 12-én késő délután érkeznek meg a versenyzők a helyszínre. Péntek este a nyilvános mérlegelésre is sor kerül majd.

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates