Tájékozódási futók országos bajnoksága.

 

Csákvár térségében, a Gém-hegy adott otthont a tájékozódási futók idei középtávú és váltóbajnokságának.

 

VargaSareczA két futamban megrendezett versenyen már a délelőtti selejtezőkben bizonyítani kellett azt, hogy fizikailag, technikailag és pszichésen is felkészültek a legjobbak, hiszen kategóriánként a legjobb 24 fő jutott az „A” döntőkbe. A terep, a kitűzött pályák technikailag magas színvonalúak voltak, fizikálisan változatos haladást kívántak.


A középtávú versenyre mintegy 970-en neveztek, a 14-es korcsoporttól a veteránokig minden korosztályban. Zala megyéből a Göcsej KTFE 6, míg a TRIÓ Egerszeg ZTC 18 versenyzője jutott a délutáni „A” döntőbe, délután már a bajnoki érmekért, pontokért küzdhettek.


A döntő legjobban az N35-ben versenyző Sárecz Évának (TRIÓ Egerszeg ZTC) sikerült, magabiztos versenyzéssel több, mint 5 perc előnnyel nyert, és lett országos bajnok. Csakúgy, mint Varga József, Göcsej KTFE tájfutója az F50-es korcsoportban. Bajnoki pontszerző helyen végzett a női elit kategóriában Bertóti Regina (Göcsej KTFE), aki 6. lett, aztán a N35-ben 4. helyen célba érkező Szabó Ágnes (TRIÓ Egerszeg ZTC) és F70-ben Vajda László (TRIÓ Egerszeg ZTC), aki 5. lett.


További jobb zalai pontszerzők. N20: 8. Dely Virág Anna (TRIÓ Egerszeg ZTC). N35: 7. McCarthy Bernadett (TRIÓ Egerszeg ZTC).


x x x


A középtávú ob után, szintén a Gém-hegyen került megrendezésre tájékozódási futásban az országos váltóbajnokság. A 228 váltó, közel 700 tájfutója izgalmas és technikás pályákon versenyzett a bajnoki érmekért. A versenyen a Göcsej KTFE 8, a TRIÓ Egerszeg ZTC 9 váltóval ált rajthoz.


Váltóban is a szeniorok szerezték a bajnoki érmeket. A N105-ös kategóriában (minimum összéletkor) meglepetést okozott a TRIÓ Egerszeg ZTC váltója. A Szabó Ágnes, Pap Viktória, McCarthy Bernadett összetételű csapat nagyszerű versenyzéssel az eső helyen futott át a célvonalon, amely magyar bajnoki címet jelentett.

 

ZTCvalto

 

                                                                                                                   A ZTC érmes váltói

 

Az N125-ös kategória egyik esélyese volt a TRIÓ Egerszeg ZTC csapata, akik címvédőként álltak rajthoz. A „lányok” ezúttal is nagyszerűen futottak és magabiztosan újabb bajnoki aranyérmet nyertek. A váltó tagjai: Porgányiné Henrich Piroska, Uhlir Tímea, Sárecz Éva.


A férfiak mezőnyében a legfiatalabb szenior korcsoportban az F105-ben is kellemes meglepetés született. Itt a TRIÓ Egerszeg ZTC váltója (Sárecz Lajos, Fehér Ferenc, Mitró Zoltán) futott nagyon jól és a bronzérmet jelentő harmadik helyen értek célba.


Az utánpótlás korosztályban legjobban a TRIÓ Egerszeg ZTC ifjúsági csapata szerepelt, kevesebb, mint egy perccel maradt le dobogóról.


Pontszerző zalai csapatok eredményei. F18: 4. TRIÓ Egerszeg ZTC (Fekete Sámuel, Csertán András, Takács Ticián). N14: 5. TRIÓ Egerszeg ZTC (Antal Sára, Rövid Boglárka, Pintér Jázmin). N20: 6. TRIÓ Egerszeg ZTC (Dely Virág Anna, Bódi Doroti, Antal Virág Anna). N21: 7. Göcsej KTFE (Császár Éva, Kerényi Krisztina, Bertóti Regina).

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates