Nyomtatás

A Keszthelyi Kiscápák sikerei

 

Bajnoki címek, érmek 3 korosztályban.

 

2018. nyarán mind a cápa, mind a delfin, mind a gyermek korosztályban sorra szerezték az érmeket az országos úszóbajnokságokon a Keszthelyi Kiscápák versenyzői. Mindösszesen 21 érmet hoztak haza, ami hatalmas előrelépés a kis klubtól a tavalyi 9-hez képest.


Különösen értékesek a több korosztályban is a váltókban begyűjtött érmeik, ugyanis ezek jól mutatják, hogy széles alapokon nyugszik a szakosztályi munka. A keszthelyiek a kisvárosok közül messze a legjobban szerepeltek az országos döntőkben.


Volt olyan korosztály, ahol a pontversenyben a több, mint 60 induló csapat közül a 7. helyet érték el és a vidéki városok közül csupán Győr és Békéscsaba tudta megelőzni őket.
Versenyzőik sorra döntötték a Zala megyei csúcsokat, akadt olyan szám, ahol 16 és 17 éves rekordokat javítottak meg a lányok.


Komoly elismerést és megbecsülést vívtak ki az edzők és a szakemberek körében Győrött, Miskolcon és Kecskeméten is.


Külön kell szólni Hetyei Nóráról, aki a 13 esztendősök között 100 m és 200 méter mellen is országos bajnok lett. A város másik büszkesége, Nett Vivien pedig akár csak 2017-ben az idén is magyar bajnok lett, ezúttal 200 m pillangón.


Nagyszerű eredmény, hogy a 2005-ös korosztályban Hetyei Nóra az egyéni összesített pontversenyben 77 ponttal a 2. helyen végzett, a 2006-os leányok között a szintén keszthelyi Nett Vivien pedig 62 ponttal pedig 4. lett.


Edzőik: Csala Tamás és Szántó Kata.