Nyomtatás


A Debrecenben megrendezett eseményen a csapat tagja volt a keszthelyi születésű Fodor Csenge is, aki korábbiakban két alkalommal érdemelte ki Keszthely város "Jó tanuló és jó sportolója" címet.


A Norvégia elleni döntő nagy részében pályán volt és remek teljesítményt nyújtott. Az idei esztendőben már felnőtt BL-győztes, magyar bajnok és kupagyőztes és junior magyar bajnoki cím után az U20-as világbajnoknak vallhatja magát a balszélső.


2001-ben a Kovács Péter által vezetett és Görbicz Anita dirigált, majd 2003-ban a Kovács László által vezette és Bódi Bernadett vezérelte válogatott világbajnoki ezüstérmet szerzett, a 2012-ben a Róth Kálmán irányította és a kapuban a jelenkor felnőtt válogatott kapusát Bíró Blankát soraiban tudó válogatott 3. helyezést ért el.


Zalai érdekesség, hogy a 2001-ben a szintén Magyarországon rendezett vb-n 2. helyezett csapatnak tagja volt Tóth Mária, a Hévíz egykori gólkirálya is.


A magyar junior női válogatott 1999-ben 4. helyezést ért el a világbajnokságon és abban a csapatban két keszthelyi sportoló is szerepelt Lancz Katalin és Csikos Judit személyében.


A junior világbajnok Fodor Csenge a NEKÁ-ban nevelkedett és egy esztendeje a Győri Audi ETO KC játékosa.