Nyomtatás

 

Egerszegiek a felnőtt úszó ob-n.

Öt Europ Tec ZÚK-os indult a Debrecenben megrendezett felnőtt országos úszóbajnokságon, amelyet idén is Széchy Tamás emlékére rendeztek meg. Szabó Rajmund és Matyasovszky Dalma személyében felnőtt korosztályú versenyzőt is indított a ZÚK.

Utóbbi a 200 m hátúszás előfutamaiból 12. helyen került a B-döntőbe, ahol 2:19,51-es idővel végül összesítésben a 9. helyet szerezte meg. Szabó Rajmund nagy lelkesedéssel versenyezett, az összes hátúszó-számban döntőbe is jutott. 100 méteren összesítésben a 10. helyen végzett, ideje 0:57,14 új megyecsúcsot ért. A 200 méteres távon az „A” döntőben az ország legjobbjai között az 5. helyet (2:03,10) szerezte meg, 50 méteren pedig szintén megyecsúccsal megnyerte a B”-döntőt. Rajmund 200 méter vegyesen is indult, ahol ismét megyecsúcsot állított be 2:11,11-es idővel.

Ifjúsági versenyzőként indult a felnőttek között Betlehem Dorka, akinek főleg a hosszú távokon kellett helytállnia: a 400, a 800 és az 1500 m gyorsúszásban állt rajthoz, ahol jó versenyzéssel jó egyéni időket sikerült úsznia.


Két egerszegi serdülő válogatott úszó is rajthoz állt a felnőtt ob-n. Számukra a cél leginkább a versenyrutin megszerzése, illetve jó idők elérése volt a cél. Ezt magasan túlteljesítették, hiszen Betlehem Dávid és Gergye Ákos is több számban „B” döntős lett, illetve megyecsúcsokat úszott.


Betlehem Dávid is inkább a hosszú távokra készült, 400 m gyorsúszásban a középmezőnyben végzett, de a 4:11,76-os időeredmény ebben a serdülő korosztályban megyecsúcsot jelent. Ugyanez a helyzet 400 m vegyesen is (4:50,85), amit a 3. versenynapon ért el, majd az egészet megkoronázta a 800 m gyorson elért újabb megyecsúccsal (8:37,71-es idővel).


Gergye Ákos a rövidebb távokon versenyzett kitűnően. 100 m háton a népes mezőny B” döntőjébe verekedte magát, és épphogy kicsúszott a bűvös 1 perces időből - 1:00,08, 200 m háton B”döntősként a 13. helyen végzett, míg 50 háton ő is feliratkozott a megyecsúcsot elérők közé, 0:27,62-vel a serdülők eddigi legjobb Zala megyei idejét állította be.