Nyomtatás

 

Érzelmi hullámvasút Varasdon

 

A labdarúgó világbajnokság olyan fázisába érkezett, amikor igazi meccshangulattal találkozhat az ember a környező horvátországi városok utcáin.


Zlatko Dalics, horvátok jelenlegi szövetségi kapitánya amikor 1992-ben a varasdi Varteks horvát első osztályú együtteséhez igazolt, úgy fogalmazott, mindig is ilyen nyugodt helyre vágyott, s a játékosból lett tréner azóta is Varasdon él. A nyugodtság múlt vasárnap az esti Horvátország – Dánia nyolcaddöntő előtt az óvárosi korzón teljes mértékben tükröződött, bár a kivetítők egy négyzetkilométerre eső száma arra engedett arra következtetni, valami azért készülőben van.

 

 

Így is történt, bár nem a főtér igazi puccos helyei teltek meg, sokkal inkább a kis kocsmák, bárok nyelték el a meccsre (is) szomjazó szurkolókat. A dánok vezető gólja sokkolt mindenkit, Mario Mandzukicék gyors egyenlítése ugyanakkor feszültségoldó. A varasdi stadion bárjában már helyi szakembereknek elemzését is hallhattuk, egyben valahol különös bája is volt annak, hogy Zlatko Dalics helyi kollégái, ismerősei szurkoltak a televíziók képernyőire tapadván. Köztük a magyar futballból is ismerős Nikola Szafarics, a korábbi háromszoros válogatott ugyanakkor végig állva figyelte a történéseket. Kimért nyugodsága 1-1-et követő hosszabbítás során is megmaradt, a többiekből azért a féltés táplálta idegeskedés szólt.

 

HorvatDan

 

 

Nem csodálkoztunk hát, hogy a horvát csapatból a bal bekkek, vagyis Ivan Strinic, később Joszip Pivarics is megkapta magáért, míg a jó megmozdulásaik után rögtön a világbajnokság legjobb labdarúgóinak titulálták őket. Persze, a Modrics-Rakitics-Mandzukics hármasnak külön kultusza van, Lukica, Rakéta, Mandzsó egy különálló kaszt, s amikor a hosszabbítás második felvonásának hajrájában Modrics Ante Rebics elé tálalt, aki büntetőt harcolt ki, a pillanatok szinte percekké nyúltak. Hát még amikor a Real Madrid sztárja kihagyta a tizenegyest, hogy következzen a lutrinak számító büntetőpárbaj. A horvát kapus, Danijel Szubasics azonban háromszor védett, míg Ivan Rakitics utolsó, továbbjutást érő lövése a hullámhegyen állította meg az érzelmi hullámvasutat...


- Higgye el, tudom mit mondok, Magyarországon is nagyon sok remek képességű játékos van – mondta el a horvát továbbjutás feletti örömük pillanataiban a háromszoros válogatott, jelenleg 37 esztendős és az NK Varazdinnál edzősködő korábbi profi labdarúgó Szafarics, aki 2011és 2013 között futballozott a kaposvári NB I-es csapatban - Valahogy önöknél a szakmai metodika az, mely nem működik megfelelően és így a labdarúgó-nevelés területén egy bizonyos kor után mintha minden elcsúszna. Még ma is sokat beszélek egykori játékostársaimmal és bizton állíthatom, hogy Balázs Benjámin, vagy éppen Kulcsár Kornél például nagyon jó futballista. Ahogy halljuk itt, Magyarországon most tényleg nem lehet rossz futballistának lenni, a kormányzat, illetve az állam részéről amennyit most maguknál a futballra áldoznak, az előtt le a kalappal. Ezt a helyzetet kell megtölteniük tartalommal.