Nyomtatás

 


16 órától ugyanis az FC Nagykanizsa klubja köszönti annak a Nagykanizsai Olajbányász együttesének tagjait, akik a klub színeiben megnyerték az 1972/73-as NB II Nyugati csoportjának küzdelmeit és az NB I B-be jutottak, elindítva egy olyan korszakot, mely számtalan szép sikert tartogatott még a nagykanizsai labdarúgás szurkolóinak. Az említett bajnoki címnek immár 45 esztendeje, s annak az elsőségnek a részeseit köszöntik a hétvégi NB III-as bajnoki keretében. Ugyan Kovács Győző egyesületi elnök és Németh Lajos edző mellett Bokán Gyula, Doszpoth Vilmos, Hullmann Gábor, Kománovics György és Müller Gábor már az égi futballpályákon vitézkednek, az akkori együttes játékosai örömmel fogadták a meghívást, tudtuk meg id. Vlaszák Gézától, az alkalom ötletgazdájától.

 

Olajbanyasz72 73


- A köszöntésnek lesz aztán egy külön koreográfiája is, amikor a bajnoki szünetében külön a kapusok, védők, középpályások, támadók szólításával az egykori játékostársak a mostani klub serdülőinek sorfala mellett szó szerint a Bányász-pályára lépnek, ahol a város vezetésének a részéről is köszöntik az örökifjú bajnokokat – folytatta az egykori remek hálóőr.


A jelenkor első hazai NB III-as meccsére bizonyára egyébként is sokan lesznek kíváncsiak, az 1973-as bajnokcsapat tagjai pedig ismét megízlelhetik, milyen is Kanizsán tömött lelátók előtt fogadni a közönség vastapsát.