ZTE: Kinney (16), Vaughn (17/12), Benke (15/3), Szabó (8/6), Radics (13). Csere: Horváth Á. (5/3), Mohácsi (2), Mikovics. Vezetőedző: Bencze Tamás.


Falco: Govens (17/12), Perl (8/3), Váradi (16/12), Boriszov (17/3), Taylor (10). Csere: Tóth N. (8), Norfleet(5/3), Pusthavar. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.

 

IMG 2479 ab


Kosárváltás után gyorsan meglépett a vendégcsapat (4. p.: 4-10). A hazai játékosok rendkívül pontatlanul dobtak. A vendégek sem villogtak, de többször a gyűrűbe találtak. A ZTE mindössze 33 százalékos pontossággal dobott az első tíz percben.

 

IMG 2471 ab

 

A második játékrészben is a vasiak akarata érvényesült. Jóval pontosabban dobták a 3 pontosokat, a palánkok alatt pedig kihasználták testi erejüket és magassági fölényüket. A negyed közepén már tíz ponttal vezettek (15. p.: 20-30). A negyed hajrájában három vendégtripla után már 13 pontra nőtt a Falco előnye. Fordulás után sem tört meg a vasiak lendülete, a negyed közepén már 20 pont volt a különbség a két csapat között (25. p.: 37-57). Aztán Benke betörései és Horváth Á. triplája után csökkent a hátrány.

 

IMG 2435 ab

 

A záró tíz percre nyílt lett a találkozó (32. p.: 61-64). Küzdött, hajtott a ZTE, volt egy pont is a két csapat között (35. p.:67-68). A negyed záró öt percében négy percig mindössze két pontot dobott a ZTE, ami döntőnek bizonyult, a Falco bebiztosította győzelmét.


Huszonöt percen át a vendégek akarata érvényesült, utána nagyot küzdött a zalai csapat, de fordítania nem sikerült.


Értékelés:


Bencze Tamás, a ZTE vezetőedzője: - Az első félidőben nem azt csináltuk, amit megbeszéltünk. A taktikai fegyelem hiányzott. Fordulás után már jól játszottunk, de a felzárkózás sok energiánkat emésztett fel.


Szrecsko Szekulovics, a Falco edzője: - Ellentétes félidőket láthattak a nézők. Az elsőben nagy előnyt szereztünk, túlzottan is megnyugodtunk. A ZTE visszajött a mérkőzésbe, de megakadályoztuk, hogy átvegye a vezetést.

 

Fotó: Borda Menyhért

Hírek, információk I.

  • Közzétéve: 2018 május 20 

    Tovább él a remény

    DSCF2245

    ZTE FC - MTK 5-4 (2-2)

    NB II-es labdarúgó mérkőzés. Zalaegerszeg, 1130 néző. Jv.: Pintér. Gólszerzők: Babati (16., 75.p.), Vernes (42., 59., 65. p.), illetve Deutsch (19. p.), Hrepka (21. p.), Kulcsár (54. p.), Balogh (86. p.).

    Bővebben...
  • Közzétéve: 2018 június 12 

    Hét érem az U20-23 ob-n

    veilandviolettatakacsdori2Veiland és Takács aranyérmes.

    Az atléták részére Miskolcon megrendezett utánpótlás ob-n kitűnően szerepeltek a Zalaszám-ZAC fiatal atlétái.

    Bővebben...

Artner Tamás: becsülettel dolgoztunk

„Tavaszi szereplésünk vékonyra sikeredett”.

artnervezetoedzo

Nagy hajrával bent maradt az NB II-es labdarúgó bajnokságban a ZTE FC csapata. Az utolsó három mérkőzést megnyerték, így meghosszabbították másodosztályú tagságokat. A bentmaradás kiharcolása után jelentős változásokat jelentettek be a klub irányítói.Bővebben.

Hírek, információk II.

  • Közzétéve:2018 június 03 

    Továbbra is az NB II-ben

    DSCF2433

    ZTE FC - Credobus Mosonmagyaróvár MTE 4-0 (1-0)

    NB II-es labdarúgó-mérkőzés, Zalaegerszeg. Jv: Farkas Tibor, (Pápai, Szalai D.). Gólszerzők: Polényi G. (3.) Vernes R. (69.) , Szökrönyös D. (78.), Babati B. (80. )

    Bővebben...
  • Közzétéve: 2018 június 14 

    A legsikeresebb magyar csapatként

    DanceStar2018A kanizsai Szan-Dia FSC 82 látványtáncossal és 30 gyakorlattal kvalifikált a horvátországi Porecsben megrendezett, 7500 versenyzőt felvonultató Dance Star világbajnokságra és 11 érmet hazahozva a legsikeresebb magyar egyesület lett az Isztrián.

    Bővebben...

Kemény év előtt az Andráshida

Támogatásra érdemes közösség.

Soos21

A vártnál sokkal jobban szerepelt az NB III nyugati csoportjában a Tarr Andráshida SC labdarúgócsapata. A hogyan továbbról, a klub lehetőségeiről, helyzetéről Soós Zoltán elnököt kérdeztük.Bővebben.

Hírek, információk III.

  • Közzétéve: 2018 május 22 

    A végére elfáradtunk

    IMG 4247 abZalakerámia ZTE KK - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 91-95 (27-23, 30-23, 20-21, 14-28).

    NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzés. Rájátszás az 1-8. helyért, negyedik találkozó. Zalaegerszeg, 1900 néző. Jv.: Győrffy, Tőzsér, Frányó.

    Bővebben...
  • Közzétéve: 2018 június 04 

    Bajnoki címig pillangózott

    VargaDominikaRemek Délzalai Vízmű SE-siker született az országos ifjúsági úszóbajnokságon, melyet Hódmező-vásárhelyen rendeztek, hiszen Varga Dominika női 50 m pillangón aranyérmet nyert. Dominika mondhatni berobbant a dél-zalai úszóéletbe és a somogyi tehetség immár

    ... Bővebben...

Bent maradtak az NB I-ben

Bizonytalan a női futsalosok jövője Egerszegen.

Darida1

Zalaegerszeg női futsalcsapata, a Ricsilla Futsal osztályozón maradt bent az NB I-ben. A csapat további szereplése ennek ellenére erősen kérdéses a zalai megyeszékhelyen.
Bővebben.

Évértékelés a ZTE ZÁÉV-nél


Tekeevzaro1A világkupát és a BL-t is vállalják

Terített asztalok mellett értékelte a 2017-2018-as évet a ZTE ZÁÉV női szuperligás tekecsapata. A megjelenteket - köztük Vígh Lászlót, Zalaegerszeg országgyűlési képviselőjét, dr. Vadvári Tibor, alpolgármestert, Peresztegi Imrét, a ZÁÉV vezérigazgatóját – Borsos József,a klub elnöke köszöntötte.
Az elnök év értékelőjét a klub anyagi helyzetével kezdte, amely két biztos pilléren - az önkormányzat és a névadó szponzor, a ZÁÉV Zrt. támogatásán nyugszik. Mellettük megbecsülik a kisebb támogatókat is, amelyek százezres nagyságrendben segítik az egyesület működését. 

A szakmai értékelés során elmondta, hogy az egyéni versenyekben jobb eredményre számítottak. A ZTE ZÁÉV játékosai az elmúlt években mindig szereztek érmeket az az ob-ken, ezúttal azonban csak pontszerző helyekre futotta erejükből a felnőttek és az utánpótlás korosztály mezőnyében. Annál jobban szerepeltek csapatbajnokságokban.

 

Bővebben.

Aktuális

  • Megyecsúcsok, helyezések az ifjúsági úszók ob-jén

    Hódmezővásárhely adott otthont az úszók ifjúsági országos bajnokságának, amelyen a ZÚK-ot hárman képviselték.

    2018 június 16

  • A fő erősség a védekezés volt

    A Hévíz SK stabilan a legjobbak között. A 2016/17-es bajnokság végén azonos pontszámmal a bajnok Siófok II. mögött a 2. helyen végzett a Hévíz női kézilabdacsapata. A sorozatban 19. NB-s szezonjának pedig úgy vágott neki tavaly ősszel, hogy tudta nég...

    2018 június 06

  • Amit nem lehet megunni

    Éremátadó bankettjét tartotta az Aquaprofit-Nagykanizsai Tungsram SK az NB I-ben immár tizenegyszeres bajnokcsapata, igaz, az utolsó bajnoki forduló keretében a fővárosban egyszer már köszöntötték az együttes tagjait.

    2018 május 31

  • Zalakarosi sakkfesztivál

    Versenyzők Kínától az USÁ-ig. Múlt hét péntekén kezdődtek és lassan hajrájába fordulnak a XXXVII. Zalakarosi Sakkfesztivál – Bárczay László emlékverseny küzdelmei a Móra-iskolában, ahol közel 160 versenyző ülhetett asztalhoz.

    2018 május 31

  • Az Amatőr Kupa döntőjére hangoltak

    Szélsőséges fordulón vannak túl a nagykanizsai futball csapatok a megyei első osztályban, hiszen a listavezető nagy különbséggel győzött a sereghajtó Zalagrár Pókaszepetk SE otthonában, míg a Horváth-Méh Kiskanizsai Sáskák SE nagy vereségbe szaladt b...

    2018 április 23

  • Egészségügyi sporttáskák ajándékba

    A Zala megyei Kézilabda Szövetség a közelmúltban is sokat tett annak érdekében, hogy a zalai csapatok, játékosok egészségügyi háttere biztosítva legyen. 2017-ben ennek érdekében 6 egyesület kapott nagy értékű félautomata defibrillátorokat, amelyek kü...

    2018 április 17

  • Megyei csúcsok, jó eredmények

    Egerszegiek a felnőtt úszó ob-n. Öt Europ Tec ZÚK-os indult a Debrecenben megrendezett felnőtt országos úszóbajnokságon, amelyet idén is Széchy Tamás emlékére rendeztek meg. Szabó Rajmund és Matyasovszky Dalma személyében felnőtt korosztályú versenyz...

    2018 április 11

  • Farkas Ágnes kézilabdázó volt a vendég

    Mező Ferenc emléknap Pölöskefőn. A tavaly nyáron tragikus körülmények közt, váratlanul elhunyt Kis János olimpiakutató emlékére rendezték meg koszorúzással és sporttörténeti konferenciával egybekötve az elmúlt hétvégén Pölöskefőn a hagyományos Mező F...

    2018 március 20

  • Stadionfejlesztés Nagykanizsán

    200 új ülőhely a fedett részen. Néhány hónappal ezelőtt látványos lépést tett meg a labdarúgó NB III felé, pontosabban annak infrastruktúra szabályzatához igazodva az UFC Nagykanizsa egyesülete, hiszen az állóhelyi lelátó egy része „fedeles” lett.

    2018 március 14

  • Keszthelyi úszók eredményei

    Székesfehérváron 2018. január végén a 8-11 éves korosztályokban 7 arany, 7 ezüst, 4 bronzérmet szereztek a Keszthelyi Kiscápák versenyzői és összesítésben csapatban első helyen végeztek.

    2018 március 09

  • Negyed évszázad a sportrepülésben

    Ferinc Vince átvette kitüntetését. Még tavaly ősszel ítélték oda számára, viszont csak múlt szombaton - a megfelelő alkalomra várván - a Magyar Repülő Szövetség díjátadó gáláján kapta meg Ferinc Vince a Nemzetközi Repülő Szövetség (FAI) diplomáját az...

    2018 március 08

  • A hét végén visszavágnának

    A hivatalos kiírás szerint a hét végén folytatódik a női NB II-es labdarúgó-bajnokság, melynek programja szerint vasárnap a Ziccer NLSE az SC Sopronhoz látogat.

    2018 március 03

  • A dobogó szinte már biztos

    A Nagykanizsai Izzó SE férfi kézilabda együttese az NB II Dél-nyugati csoportjában a második helyről várja a február 16-ai, pénteki folytatást, amikor is Madarász Péter tanítványai a Komló csapatát fogadják 18 órától Csurgón – immár a bajnokság tavas...

    2018 február 14

  • Köszöntötték Keszthely legjobbjait

    A hagyományoknak megfelelően a Balaton Színházban ünnepélyes keretek között került sor 2017. év legjobb keszthelyi sportolóinak köszöntésére. A megjelenteket Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár és Manninger Jenő országgyűlési képvis...

    2018 január 29

  • Évet értékelt a megyei kézilabda-szövetség.

    Negyedik alkalommal került megrendezésre Zalaszentgróton a Zala Megyei Kézilabda Szövetség évértékelő közgyűlése. A megjelenteket köszöntötte Manninger Jenő országgyűlési képviselő, majd Varga Sándor a ZMKSZ elnöke tartotta meg 2017. évről szóló éves...

    2018 január 29

  • 2017 - tizenegy érem a kanizsai birkózóknál

    Remek évet zártak 2017-ben Kanizsai Birkózó SE versenyzői - az országos bajnokságokról és diákolimpiai döntőkről összesen 11 érmet hoztak el.

    2018 január 17

  • Idén az Ocean’s Seven végére akar érni

    Sikeres tavalyi esztendőt tudhat maga mögött Mányoki Attila hosszútávúszó. Az egerszegi sportoló az elmúlt évben az Ocean’s Seven sorozat két állomását is teljesítette.

    2018 január 14

  • Már az Eb-jegyében

    A megyénkhez közeli Varasd városa is helyszíne a Horvátországban pénteken rajtoló férfi kézilabda Európa-bajnokságnak és a horvátok barokk fővárosának 5200 férőhelyes csarnoka éppen a magyar válogatott csoportjának, a D jelű négyesnek adhat otthont a...

    2018 január 12

  • 20 éve történt

    Búcsúzott az egerszegi Caola az élvonaltól. Négy esztendő után 1997-ben búcsúzott a Zalaegerszegi Caola SE női kézilabdacsapata az NB I-től. Az együttes 1994-ben 10., 1995-ben 12., 1996-ban 6. és 1997-ben 14. helyen végzett a bajnokságban.

    2017 december 19

  • Magyar bajnokok, válogatott kerettagok

    Évadzáró a kanizsai kajak-kenusoknál. A napokban tartotta évzáróját a Plastex Kanizsa Kajak-Kenu Klub, melyen a legjobb teljesítményt nyújtott sportolóikat is elismerésben részesítették.Az összejövetelen elhangzott az is, hogy a korábbi olimpiai bajn...

    2017 december 14

  • Kanizsai és egerszegi karatékák versennyel készült...

    A Nagykanizsán megrendezett V. Kime - Seigi-Do karate versenyen két egyesület mérkőzött meg egymással, a helyi Kime Shotokan Karate Egyesület és a zalaegerszegi Seigi-Do Karate Egyesület.

    2017 november 11

  • Sporttörténelmi siker

    A címbeli állítás lehet, kissé túlzó talán, ugyanakkor mégiscsak először rendeztek NB-s, vagy legalábbis országos bajnoki szinten futsalmérkőzést Nagykanizsán, melynek keretében, egyben a szezon első fordulójában a Nagykanizsai Futsal Club a Swietels...

    2017 november 07

  • Nagyágyúval erősítettek

    Olimpiai bajnok kenussal erősített szakmai stábjában a Plastex Kanizsa Kajak-Kenu Klub. Úgy gondolták az egyesület háza táján, hogy a kenus szakágban is jó lenne előrelépni, így lett tréner a kanizsaiaknál Novák Ferenc, Sydney kenu kettes 500 méter a...

    2017 november 07

  • Erdeinek is tetszett

    Négy napon át zuhogtak a pofonok a nagykanizsai Cserháti-csarnokban, ahol a serdülő ökölvívók országos bajnokságát rendezték.

    2017 október 02

  • Nekigyürkőztek. A futsal Kanizsán.

    Lassan valóban szárba szökken a még múlt esztendei kezdeményezés, vagyis a Nagykanizsai Futsal Club elkezdte hivatalosan is felkészülését első bajnoki idényére, melyet a Nyugati Régió NB III-as bajnokságában tölthet majd.

    2017 szeptember 19

  • Asztaliteniszben is indul a pontvadászat

    A hét végén kezdődnek a Nemzeti Bajnokságban a mérkőzések. Az NB I Nyugati csoportjában a bajnok kanizsai női csapat nem vállalta az Extra Ligában való szereplést és így az összevont NB I-es női bajnokságban indul majd.

    2017 szeptember 14

  • Egy héten keresztül zümmögtek a mini járgányok

    Több, mint egy héten keresztül a nagykanizsai Csónakázó-tó, illetve annak közvetlen környezete látta vendégül a Naviga M-osztályos hajómodellező világbajnokságának mezőnyét és zümmögtek is becsülettel a vízen száguldozó – mini - járgányok.

    2017 augusztus 30

  • Ismét együtt az egykori kiválóságok

    A Keszthelyi Haladás 1957-ben, 1960-ban és 1977-ben a Veszprém, majd 1980-ban Zala megyei bajnoki címet szerzett labdarúgói találkoztak Balatongyörökön az elmúlt hétvégén. Rajtuk kívül ott voltak a 115 esztendős keszthelyi labdarúgó történelem korsza...

    2017 augusztus 23

  • Pezsgő élet a kiskanizsai reptéren

    Folytatódott a könnyű-repülő Eb. Kedden és szerdán is folytatódott a 14. Könnyű-repülő Európa-bajnokság, melynek a hét folyamán a kiskanizsai reptér a kiindulási bázisa.

    2017 augusztus 17

  • Bajnokok találkozója

    A hagyományoknak megfelelően augusztus 20-át megelőző pénteken, vagyis 18-án Balatongyörökön kerül sor az egykori keszthelyi bajnok labdarúgók találkozójára.

    2017 augusztus 14

  • Startra készen

    Ha valaki az elmúlt napokban jobban fülelt Nagykanizsa fölött, a kiskanizsai városrész közelében intenzívebb légtérbeli tevékenységet hallhatott, ami nem véletlen, hiszen az elkövetkezendő héten a dél-zalai város ad otthont a 14. Könnyű-repülős Európ...

    2017 augusztus 11

  • A kanizsai szövetségi edző öröme

    A napokban zárult Szarajevóban a női birkózó kadet korcsoportos Európa-bajnokság, melyen a magyar válogatott igencsak kitett magáért, hiszen tagjai két-két arany- és bronzérmet hoztak haza.

    2017 augusztus 09

  • A világbajnokság küszöbén.

    Nagykanizsán augusztus 18-27. között rendezik meg a Naviga M-osztályú hajómodellező világbajnokságot a Csónakázó-tó vizén, erről a rendező Canissa Modellező Sport Egyesület és városvezetés részéről tartottak sajtótájékoztatót.

    2017 augusztus 07

  • Molnár Flóra is rajtra készen

    Megkezdődtek a FINA Budapest 2017 vizes-világbajnokság küzdelmei, Molnár Flóra, a Délzalai Vízmű SE olimpikon úszója akár már július 23-án az úszóválogatott tagjaként rajtkőre állhat.

    2017 július 17

  • Ziccerbe kerültek

    A női megyei labdarúgó bajnokság küzdelmeiben legutóbb a második helyen végzett a Nagykanizsai TE 1866 együttese, a csapat életében pedig lényeges változások várhatók.

    2017 július 06

  • A huszadik következik

    A hét végén péntektől vasárnapig tart a rendezésének jubileumát ünneplő, a Kanizsa Lovasklub SE által szervezett huszadik lovastusa, vagyis military verseny, melynek helyszíne a két évtizedes hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tó környéke lesz.

    2017 július 05

  • A bajnokok köszöntése

    Az asztalitenisz női NB I Nyugati csoportjában bajnoki címet ünneplő Gejzír Kanizsa Kft. Kanizsa Sörgyár SE együttesének éremátadójára került sor az elmúlt hétvégén.

    2017 július 05

  • Súlyemelő tábor Egerszegen

    A ZTE Súlyemelő Klub második alkalommal rendezett utánpótlás korú sportolók számára tábort. - A tavalyi évben is rendeztünk egy ilyen tábort - hangoztatta Papp Péter, a ZTE edzője. – Annak jó visszhangja volt, így idén is belevágtunk. Kezdeményezésün...

    2017 július 01

  • Ötven éve történt

    Győzelem a a Győri ETO női kézisei ellen. Keszthelyen nem sokkal a férfi kispályás kézilabda sportág beindulása 1960-ban alakult az első női szakosztály. Nagy Julia és dr. Kató Gergelyné testnevelő tanárok honosították meg a női szakágat a Balaton fő...

    2017 június 14

  • Bajnoki évadzáró a hévízi női kézilabdázóknál

    A 18. nemzeti bajnoki szezonját zárta a Hévíz NB II-es csapata egy szoros, végig kiélezett küzdelmet hozó bajnokságban. A bajnoki cím lényegében egyetlen gólon múlott, ugyanis a Siófok II. és Hévíz is azonos (32-32) ponttal zárta a szezont.

    2017 június 06

  • Elnöki látogatás a zalai úszóknál

    A vidék és a főváros egyformán fontos. Zalaegerszegre látogatott dr. Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó-szövetség nemrég megválasztott elnöke.

    2017 június 02

  • Könyvbemutató a ZAC-nál

    25 év történetét eleveníti fel. Sajtótájékoztató keretében mutatták be a huszonöt éve megalakult Zalaegerszegi Atlétikai Clubról készült könyvet. A bemutatón jelen voltak az egykori és mai sportolók, sportvezetők, közéleti személyiségek. Így többek k...

    2017 május 30

  • A Hévíz 2. lett a bajnokságban

    Érdekességek az NB II Dél-nyugati csoportjából. A Siófok II.-Budakalász között dőlt el NB-II. Dél-nyugati csoportjában az érmek sorsa. A bajnokság során a Budakalász, a Hévíz, a Pécs és a Siófok II. csapata kiemelkedett a mezőnyből.A pécsiek utolsó m...

    2017 május 24

  • Szeptemberben már avatnák

    Megkezdődik az atlétikai pálya felújítása. Zalaegerszegen a városi sportcentrumban megkezdődik az atlétikai pályafelújítása. Az esemény sajtótájékoztatóján Balaicz Zoltán polgármester elmondta, hogy az 1992-ben alapított ZAC otthona éppen a klub 25 é...

    2017 május 24

  • A tízedik bajnoki cím köszöntése

    Az Aquaprofit-Nagykanizsai TSK sakkcsapata nem mindennapi évadot zárt, hiszen történetében a tizedik bajnoki címet szerezte az NB I-ben, sőt, sorozatban a kilencediket.Az évzáró keretében Cseresnyés Péter államtitkár, Dénes Sándor polgármester, Nádas...

    2017 május 22

  • Sikeres dan vizsgák

    A nagykanizsai Kime Shotokan Karate Egyesület és a zalaegerszegi Seigi-Do Karate Egyesület tagjai a szerbiai Nagybecskerek (Zrenjanin) városában meg látogatták Hanshi Kesic Bogdan 9. dan-os shotokan karate nagymestert, aki a kezdetektől segítette a m...

    2017 május 14

  • Végre egy vérbeli derbi

    Városi derbit rendeztek Kiskanizsán, ahol a Horváth-Méh Kiskanizsai Sáskák SE az UFC Nagykanizsa legénységét fogadta és egy vérbeli rangadón a vendégek 4-2-re győztek, megerősítve vezető helyüket a tabellán.

    2017 május 09

  • A fair play szellemében

    A női amatőr NB I-es kosárlabda-bajnokságban szereplő Kanizsai Vadmacskák SE csapata a Nyugati csoportban az ötödik helyet szerezte meg, így a 9-16. helyért kezdi meg a rájátszásbeli szakaszát szombaton a fővárosban az MTK-Budapest II ellen.

    2017 április 11

  • A vízilabda sportág vezetése Kanizsán

    A napokban a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, Kemény Dénes és a férfi válogatott szövetségi kapitánya, Marcz Tamást is Nagykanizsán járt.

    2017 március 28

  • Vb-kvalifikáció Kanizsán

    Március 18-án, szombaton 8 órától a Hevesi Sándor Művelődési Központ ismét látványtánc eseménynek ad otthont, hiszen az ESDU szervezet világbajnokságának egyik kvalifikációs állomását rendezik a kanizsai helyszínen.

    2017 március 13

  • A vb- és Eb-címek elismeréseket értek

    Múlt évi teljesítményük alapján 31 sportág 47 versenyzőjét, illetve csapatát díjazta évértékelőjén a MOB nem olimpiai sportágak tagozatából decemberben alakult Nemzeti Versenysport Szövetség. A szervezet első nagy rendezvényén a 2016-ban világ- és Eu...

    2017 február 25

  • Már a bronz is csalódás lenne

    Kanizsai remények. Szombaton rajtol a megyei labdarúgó bajnokság első osztálya, melynek keretében a tabellán második UFC Nagykanizsa a hatodik Zalalövőt fogadja szombaton 15 órától az Olajbányász-sporttelepen.

    2017 február 24

  • Huszonöt éves a ZTC

    Ünnepi közgyűlés a tájékozódási futóknál. Minden korosztály - idősek, fiatalok, gyerekek - képviselői ott voltak a Trió Egerszeg ZTC közgyűlésén, ahol a klub 25 éves szülinapját ünnepelték.Vajda László tiszteletbeli elnök köszöntötte a megjelenteket,...

    2017 február 20

  • Rajt a kézilabda NB II-ben

    Az NB II második helyéről várja a folytatást a Hévíz SK női kézilabdacsapata, amely az előzetes várakozást és célkitűzést felülmúlva remekül szerepelt az őszi szezonban.Az idegenbeli Siófok elleni mérkőzést leszámítva valamennyi találkozóját megnyert...

    2017 február 14

  • Négy évtized a keszthelyi labdarúgás szolgálatában

    Béres Ferenc elismerése. A városi sportgálán Keszthely Sportjáért kitüntetésben részesült Béres Ferenc.

    2017 január 29

  • Az első tíz között

    A megyei kézilabda-szövetség évadzárója. A hagyományoknak megfelelően január utolsó hétvégéjén Zalaszentgróton került sor a megyei kézilabda-szövetség évadzáró közgyűlésére. Varga Sándor elnök köszöntötte a megjelenteket és megállapította, hogy valam...

    2017 január 29

  • Leendő futballsztárok között

    A kiskanizsai Horváth Ferenc szerteágazó sportbaráti kapcsolatrendszerét kamatoztatta, amikor a napokban eljuthatott veszprémi ismerősein keresztül a németországi Passauban - SpVgg Hacklberg szervezésében - megrendezett 18. Sonnenland Kupa utánpótlás...

    2017 január 17

  • A Hévíz női kézisei is elkezdték a felkészülést

    Január elején elkezdte a felkészülést Hévíz SK női kézilabdacsapata. Az őszi szezont második helyen záró együttesnél - amely csak a Siófoktól kapott ki - a kezdésnél hiányzott a játékosok közül a sérült Papp Zsanett, a műtét után lábadozó csapatkapit...

    2017 január 16

  • Évet értékeltek a nagykanizsai postagalambászok

    A J02 Nagykanizsa Postagalamb Sportegyesület 2016. évi díjkiosztó ünnepségét rendezte a napokban, melynek keretében közel 100 oklevél és 15 serleg talált gazdára.Idén 13 versenyútat rendeztek, amelyek közül a legrövidebb 200, míg a leghosszabb 750 km...

    2016 december 20

  • Egerszegi tekézők köszöntése

    Az egerszegi városházán köszöntötte Balaicz Zoltán polgármester az évek óta a nemzetközi porondon és a hazai bajnokságban eredményesen szereplő ZTK FMVas vezetőit és versenyzőit.

    2016 december 10

  • Évzáró közgyűlés a tájfutóknál

    A Trió Egerszeg ZTC közgyűlése meghallgatta Fehér Ferenc elnök beszámolóját, melyből kiderült, hogy a tavasszal 25 éves egyesület eddig legsikeresebb évét zárta. Az egyesületek országos rangsorba a 8. helyen zárt, s a bajnoki versenyeken kétszer anny...

    2016 december 04

  • Parasportnap Zalaegerszegen

    Tizenötödik alkalommal rendezett parasportnapot a Zala Megyei Fogyatékkal Élők Sportszövetsége a fogyatékosok világnapjához kapcsolódóan. A rendezvénynek ezúttal a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium adott otthont.

    2016 december 04

  • Téli sportágválasztó

    Az esések sem vették el a gyerekek kedvét. A jéghoki és a jégkorcsolya volt a főszereplője annak a tematikus napnak, melyet országos pályázat segítségével az Öveges Általános Iskola szervezett saját és más érdeklődő városi oktatási intézmények diákja...

    2016 december 04

  • Fitness fesztivál Nagykanizsán

    December 11-én már a 24. Kanizsa Pékség Fitness Fesztivált rendezik a HSMK falai között és az előző évek gyakorlatának megfelelően két előadásra is sort kerítenek a Szan-Dia FSC növendékei.

    2016 november 28

  • Új sportág a palettán

    Kanizsai futsalosok.Megalakult a Nagykanizsai Futsal Klub, jelentették be hivatalos keretek között az új egyesület elöljárói. Dominik Zsolt elnök (képünkön balról a harmadik) elmondta, elképzeléseik szerint a várost szeretnék ezzel elhelyezni a sport...

    2016 november 28

  • Dél-Zalában járt a kajak-kenu sportág szakmai krém...

    Idén a magyar sportélet egyik kiemelkedő "ágazata", vagyis a kajak-kenu Dél-Zalában tartotta két napot felölelő szakmai konferenciáját, melyen többek között Storcz Botond, a válogatott szövetségi kapitányát is az előadók között köszönthettük.

    2016 november 22

  • Az egyéniségek most sem hiányoztak

    A Zala megyei kézilabda-bajnokság rangadója. A héten játszották a megyei rangadót a női kézilabda bajnokságban. A második helyezett és a találkozó előtt öt mérkőzés óta egy pontot vesztő Egerszeg fogadta az élen álló és a hat mérkőzés alatt egyet ves...

    2016 november 22

  • A „Judo Világnapja” ünnepi rendezvénye Kanizsán

    A Judo Világnapja alkalmából a Nagykanizsai TE Judo Szakosztálya a Jigoro Kano Alapítvánnyal közösen rendezte meg az V. Kanizsa Bajnokság 3. fordulóját a Kanizsa Centrum Mozgásközpontjában, amelyre két ország öt csapata nevezett, s 8 korcsoportban ös...

    2016 november 17

  • Téli kupa Hévízen

    November 19-én és 20-án kerül sor Hévízi Téli Kupa utánpótlás labdarúgótornára, amelynek keretében 5 korosztályban, 13 egyesület 40 csapata, több mint 500 gyerek lép parkettre a hévízi városi sportcsarnokban.

    2016 november 09

  • 11 arany-, 12 ezüst- és 10 bronzérem

    A Kiscápák Százhalombattán A Kiscápák csapata először vett részt a két napos rangos százhalombattai nemzetközi verseny első versenynapján. 18 úszónk szerepelt 2009-2004 –es korosztályból (7-12 évesek) között. Nagyon sok kimagasló időeredmény születet...

    2016 október 25

  • A kanizsai rangadó előtt

    Szombaton 15 órától a labdarúgó megyei első osztályban ismét nagykanizsai "klasszikust" rendeznek, hiszen az Olajbányász-stadionban a harmadik helyen álló UFC Nagykanizsa együttese a tizedik Horváth-Méh Kiskanizsai Sáskák SE legénységét fogadja.

    2016 október 20

  • A Jövő Bajnokai Kranjban - Egerszegi úszók a XIV....

    A Jövő Bajnokai nyugat-dunántúli regionális válogatottja a szlovén Kranjban megrendezett nemzetközi versenyen vett részt. A EuropTec Zalaegerszegi Úszó Klubot Betlehem Dávid és Gergye Milán képviselték. Molnár Noel betegség miatt nem tudott részt ven...

    2016 október 14

  • Minden éremből sikerült szerezni

    Zalaiak a sprint váltó ob-n. Mátrafüred adott otthont a tájékozódási futók idei sprint váltó országos bajnokságának. A sportág legfiatalabb bajnoki versenyét 3. alkalommal rendezték meg, de népszerűségét igazolja, hogy a 7 kategóriában összesen 200 v...

    2016 szeptember 29

  • A magyar női kézilabda-válogatott Hévízen

    Nem először készül fel a nagy feladatokra a női kézilabda-válogatott Hévízen. Érdemes időben kissé visszamenni és felidézni a legemlékezetesebb pillanatokat. 1994. szeptemberében itt alapozott és játszott hivatalos meccset is a magyar női kézilabda v...

    2016 augusztus 09

  • Kimondták: a bajnoki címért "mennek"

    Készülődik a pontvadászatra az UFC Nagykanizsa. Immár több mint egy hete, hogy ismét munkába állt az UFC Nagykanizsa megyei labdarúgó első osztályban szereplő együttese, készülődvén az új bajnoki pontvadászatra, mely gyakorlatilag pontosan egy hónap...

    2016 július 13

A vélemény szabad...

ferfikalapCerberus, meg a fekete lyuk

Csak ámulok, meg bámulok.

A ZTE - Alba kosármeccsen még 49-50-es állásnál elhatároztam, hogy veszek egy kalapot. Hirtelenjében egy széles karimájú feketére gondoltam, cilinderre semmiképp nem, majd rögtön utána egy egyszerűbb szürkére.

Bővebben

 

...de nem kell vele egyetérteni.

indiana_jones2.jpgTúl a tizenkilencediken

A győzelemből sosem elég

Vannak, akik azt mondják, mindent meg lehet unni. A győzelmeket is. Nem igaz. A győzelmet sosem lehet megunni. S az is igaz, hogy sokkal jobb rossz játékkal nyerni, mint jó játékkal kikapni. Bővebben

 

Médiapartner





Hírcsokor

Partnerek

                                                               Élő eredmények

                                                                                                                                               

ztecimer-nagyk.jpg

 

banner-edz.jpg

zte.jpg
 

Felhasználói menű

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates