Lovassport

A zalakarosi forduló után egy héttel harmadik állomásán, a kanizsai Csónakázó-tó melletti lovas pályán folytatódott a megyei díjugrató bajnokság. Ezúttal hét kategóriában versenyezhettek a lovasok, akik részéről majd 80 nevezés érkezett a szervezőkhöz.

A megyei díjugrató bajnokság második fordulóját rendezték a Zalakaroson, ahol a versenyzők hat kategóriában mérhették össze tudásukat.

Július 6-8. között a nagykanizsai Csónakázó-tó környékén már a tizenhatodik lovastusa versenyt rendezik. Mint azt az ennek jegyében rendezett sajtótájékoztatón megtudtuk, a nevezések már lezárultak, a pálya előkészítése pedig jól áll, s hamarosan sor kerül az akadályok elhelyezésére is - mondta Dobri Lajos, a Zala Megyei Lovas Szövetség elnöke.

A hétvégén került megrendezésre a Csónakázó-tó mellett kialakított lovastusa pályán a XVI. Nemzetközi Military Versenyre (elnevezésében egyben gróf Bethlen István és vitéz Orbán Nándor Emlékverseny is volt), melynek keretében a lovasok díjlovaglásban, tereplovaglásban és díjugratásban mérték össze tudásukat.

Hollé Sára, a Hévíz SK fiatal lovasa idénynyitó szabadtéri versenyen indult 2012. április végén az ausztriai Linzben, s hat nemzet versenyzői között a gyermek kategóriában a legjobbnak bizonyult.

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates