Softball

Befejeződtek softballban a magyar bajnokság küzdelmei, s a címvédő Röntgen Kanizsa Ants végül a negyedik helyet szerezte meg a fővárosi négyes döntő során.

A bajnoki címvédő Röntgen Kanizsa Ants softballosai is letudták a szezon első felét, s eddig öt úgymond dupla fordulón vannak túl, melyek közül voltak igazán fordulatosak is, amikor a vesztes mérkőzést rögtön győztes követte.

A háromcsapatos softball elődöntő helyszíne volt a kanizsai baseball-pálya, ami immár az Olajbányász-sporttelepen található.

Vasárnap a hazai négy legjobb softball-csapat csatázhatott a bajnoki címért az Olajbányász-sporttelepen. A házigazda Röntgen Kanizsa Ants bajnoki címvédőként fogadhatta az Érd Wild Cats, a Hungarian Astros, valamint az Óbuda Amazons együttesét. Az első elődöntőben a vendéglátó kanizsaiak 33:0-ra győztek az óbudaiak ellen, majd az Érd - Astros találkozón 11:4-es végeredmény született az érdiek javára.

Folytatódtak a softball bajnokság küzdelmei, melynek keretében rögtön egy dupla meccset írtak a kanizsaiak javára, hiszen az óbudaiak lemondták a nagykanizsai meccset, így 7:0, 7:0 lett a Röntgen Kanizsa Ants javára.

Megosztások

Médiapartner





Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates