zte vezetoedzoHorváth Károly szakmai igazgató, Artner Tamás vezetőedző

 

Sajtótájékoztatón mutatták be a ZTE labdarúgócsapatának új szakmai vezetését.

 

zte vezetoedzo

Fotó: ZTE FC

Ágoston Zoltán klubigazgató az őszi idényről szólva megemlítette, hogy a csapat mélyen tudása alatt szerepelt, így változtatás mellett döntöttek. A ZTE messze elmaradva a célkitűzéstől az alsóház tagja, amiből a vezetés is levonta a megfelelő következtetéseket.

 

A klub irányítói úgy döntöttek, hogy új szakmai modellben képzelik el a jövőt. Létrehozták a szakmai igazgató posztot, amelynek ellátására Horváth Károlyt, a legutóbb Vácon dolgozó szakvezetőt nevezték ki. A csapat vezetőedzője Artner Tamás lett, ő legutóbb a Kaposvári Rákóczi NB III-as csapatánál dolgozott. A vezetőedző szerződése fél plusz egy évre szól, a szakmai igazgatóé határozatlan időre. A szakmai munkáért Horváth Károly felel.


Az új szakmai igazgató elmondta, hogy régóta jól ismeri a ZTE-t, jó kapcsolatokkal rendelkezik Egerszegen. Nem érti, hogy a többre hívatott csapat miért szerepelt ilyen gyengén. A múlttal nem kíván foglalkozni, előre tekint. Minden szakmai tudását a csapat érdekében akarja kamatoztatni. Véleménye szerint fél év alatt ki kell derülnie mindennek, erről tájékoztatta a tulajdonost is. Nem a pénz motiválta, hogy a ZTE-hez szerződjön. Minőségi csapattá kívánja fejleszteni a csapatot. A minőségre természetesen anyagilag is áldozni kell. Külső szemlélőként úgy látta, ősszel nem működött csapatként a ZTE.


Artner Tamás megköszönte, hogy ráesett a klub irányítóinak a választása. Az új felvázolt modellben már dolgozott, az nem idegen számára. Őt sem a pénz motiválta. Bizakodik, hogy a fél év letelte után a klub irányítói, a játékosok, és ő egymás szemébe tudnak nézni. Kemény „vértizzadós” munkát ígért.


A ZTE január 8-án kezdi meg a felkészülést a bajnokság tavaszi idényére. A további változások a klub- és a szakmai vezetés egyetértésével történnek..

 

 

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates