Bravúrokra lesz szüksége a ZTE NKK-nak.

 

A klasszikus csapatsportágak közül utolsóként kosárlabdában kezdődött el a bajnokság. A ZTE női csapatánál váltás történt a csapatkapitányi poszton. Az edzői pályára lépő Horváth Zsófia helyett Gáspár-Szalay Virág látja el ezt a feladatot.


SzalaiV- A női csapatok közül mi kezdtük a legkorábban a felkészülést - hangoztatta Gáspár-Szalay Virág. - A korai kezdés a csapat hasznára vált. Sok új játékos érkezett és több fiatal is bekerült a felnőtt keretbe, nekik is kellett idő az ismerkedéshez, az új játékstílus, taktika begyakorlásához. A légiósok érkezésével tudtuk gyakorolni az öt-öt elleni játékot. Sorra játszottuk a felkészülési mérkőzéseket. Kapitányként, úgy látom, sikeres felkészülésen vagyunk túl. Igaz az utolsó edzőmérkőzésen kikaptunk, de kellenek az ilyen pofonok, hogy észbe kapjunk, minden nem sikerülhet.


- Régóta a ZTE NKK játékosa… Melyik csapat erősebb a tavalyi, vagy az idei?


- Az utolsó két szezonhoz képest erősebb játékosállománnyal rendelkezünk. Akadnak a keretben tapasztalt játékosok, akik szerepeltek az A-csoportban, de kis összekovácsolódás kell még. Remélem, hogy a fiatalokra is lehet majd számítani a bajnokság során. A csapat képes lehet rá, hogy előrelépjen, de sokat kell még együtt játszanunk.


- Az előrelépést a hatodik hely jelenti. Meg lehet az áhított helyezés?


- Bravúrokra lesz szükség ehhez. Főleg hazai pályán kell törekednünk minél több győzelemre. Bárki jön is Egerszegre, meg kell próbálnunk legyőzni. Nem lesz könnyű feladat, mivel minden csapat erősített, nemcsak mi.


- Milyen taktikával játszik az új bajnoki idényben a ZTE NKK?


- Gáspár Dávid, amikor kosarazott, a védekezés volt a fő feladata. Nem véletlen tehát, hogy nála ez az első számú szempont. Egy jól védekező csapat jó ritmusban tud támadni. Nagyon agresszív védekezésből igyekszünk majd minél gyorsabban támadásba átlendülni. Remélhetően a gyors játék lesz a fő ismérvünk.


- A PINKK ellen kezdenek, amelytől a Göcsej Kupán kikaptak. Biztosan szeretnének visszavágni a vereségért…


- Egyértelmű. Hazai pályán győzelemmel szeretnénk rajtolni. Igaz, nem lesz könnyű, mivel egy légiósunk sérülés miatt hiányzik. Szervezett csapatjátékkal szeretnénk pótolni. Nagyon remélem, hogy sikeres rajt után, eredményesen szerepelünk a bajnokságban.

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates