Sorsdöntő meccsek előtt a ZTE KK.

Hasonló helyzetben van a Zalakerámia ZTE férfi kosárlabda-csapata, mint egy éve volt. Akkor remekül hajrázott az alapszakaszban, és a középszakaszt a felsőházban folytatta.

MohacsiMateidén egy-két váratlan vereség miatt valamivel nehezebb a csapat helyzete. Miként látja a helyzetüket Mohácsi Máté, a zalaiak csapatkapitánya – erről kérdeztük.

- Összességében a jelenleg elfoglalt helyezésünkkel elégedettek lehetünk – vélekedett Mohácsi Máté. – Versenyben vagyunk az 5. helyért a Pakssal, az eddigi eredményeink elfogadhatóak, de a játékban még van javulni valónk. Tavaly januárban, majd később februárban produkáltunk egy remek sorozatot. Idén is másolni szeretnénk tavalyi teljesítményünket.

– Az idei évben elsőre nem sikerült a légiósok kiválasztása. Feltehetőleg ez is belejátszott abba, hogy árnyalatnyival gyengébben állnak…

– Kétségtelen, hogy a csapatépítés még most is tart. Nemrég érkezett egy új fiú, akinek be kell illeszkednie. Ennek ellenére úgy látom, már összecsiszolódott a csapat, megismertük egymást. Ettől kezdve jobban kel figyelnünk, és nem lehet gond. Biztosan előbbre tartanánk, ha nem kellett volna ennyi játékost cserélni, idén ez így jött össze. Előre kell néznünk, és hajtani a minél jobb helyezésért. Annak viszont örülök, hogy végül a légiós cserék jól sikerültek.

- A tavalyi szezonban Mohácsi Máté ebben az időszakban szórta a hárompontosokat, a csapat erőssége volt. Idén mintha az eredményesség terén visszaesett volna a teljesítménye…

- Kétségtelen, hogy van egy kis ritmusvesztésem. Nem úgy jönnek be az első dobásaim, ez rányomja bélyegét a későbbi teljesítményemre. Ilyenkor biztatom magam, hogy jó mezőnymunkával, a kosárlabdázás más elemeivel pótoljam a pontszerzésbeli hiányosságaimat. Érzem, a csapatnak is hiányoznak a pontjaim, igyekszem mindent megtenni, hogy a hátra lévő időszakban változzon a helyzet.

- A játékosok hogyan látják, meg lehet a középszakaszbeli felsőház?

- Kis túlzással mondhatjuk, hogy kezünkben van a sorsunk. Idegenben olyan csapatok vannak ellenfélként, amelyek papíron verhetőek. A hazai pályán viszont a Körmend, a Falco és a PVSK ellen rangadók várnak ránk. Nagyon nem hibázhatunk, mert akkor már nem a mi kezünkben lesz a sorsunk. A Paks és a Kecskemét is elég kiegyensúlyozottan szerepel. Az előzetes várakozások felett teljesítenénk egy felsőházba jutással.

- A bajnokság végén milyen helyezéssel lenne elégedett, a tavalyi harmadik hely az kifutott eredmény volt?

- A nyolc közé jutás a felsőházzal adott lenne, de a középházból is elvárható a csapattól. Ott, ha sikerülne egy olyan ellenfelet kifogni mint a Falco, vagy a Körmend, ahol idegenben is hazai pályát biztosítanának a szurkolók, esetleg össze jöhetne a továbbjutás. Hangsúlyozom a tavalyi bronzérmünk is nagy bravúr volt, az idei négy közé jutásunk még nagyobb lenne.

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates