Kanizsai íjászok a vb-n.

A Győr-Moson -Sopron megyei Ágfalván rendezték az íjászok HDH-IAA 3D Világbajnokságát, melyen közel 400 nevezést regisztrálták a szervezők. Köztük voltak a Kanizsa Íjász Egyesület versenyzői is, közülük kategóriájában Horváth István világbajnoki második helyezéssel gazdagodott.

kanizsaijaszvb

- Úgynevezett pusztai íj kategóriában lettem végül második - kezdte Horváth István, aki a nagykanizsai egyesület alelnöke is egyben. - Az ötnapos versenynek a számomban is az volt lényege, hogy minden egyes nap után a legjobbak mentek tovább, így bizony mentálisan igencsak húzós volt a történet. A fináléba a legjobb hat került, én pedig harmadikként kezdhettem az utolsó megmérettetést úgy, hogy egy német versenyző kilenc ponttal állt előttem. Ekkora hátrányt kellett ledolgoznom 60 lövésből, ami nem ment rosszul, hiszen végül négy ponttal többet szereztem közvetlen riválisomnál, ami így vb-ezüstöt ért.

Horváth István a tavalyi Eb-2. helye után idén tehát egy vb-2. hellyel lett gazdagabb, éremkollekcióját pedig jövőre Ausztriában, szintén egy kontinensviadal keretei között gyarapítaná.

A kanizsaiak közül Balogh László és Varga Edit is a fináléba került kategóriájában, előbbi a 4., utóbbi az 5. helyen végzett. Hermánn István egy 8., Németh Gábor egy 12., Vági György egy 13., míg Hárs József egy 17. helyezést hozhatott haza.

A képen (balról): Hermánn István, Németh Gábor, Varga Edit, Horváth István, Hárs József, Vági György, Balogh László

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates