Nyomtatás

 Megkezdődik az atlétikai pálya felújítása.

Zalaegerszegen a városi sportcentrumban megkezdődik az atlétikai pályafelújítása. Az esemény sajtótájékoztatóján Balaicz Zoltán polgármester elmondta, hogy az 1992-ben alapított ZAC otthona éppen a klub 25 éves és a város 770 éves születésnapjára szépül meg. 

A munkálatok 125 millió forintba kerülnek, s a költségekbe a város mellett a Magyar Atlétikai Szövetség és a szakminisztérium is beszáll.

Az eddigi hatsávos pálya nyolc sávosra bővül, mellette felújítják a súlylökő és a távolugró pályát is. A polgármester türelmet kért a felújítás időszakára a sportolóktól, valamint a létesítményt használó amatőröktől is. Mint kiemelte, érdemes lesz türelmesnek lenni, mivel nemzetközi, hazai versenyek rendezésére alkalmas kiváló létesítményt kapnak vissza. Reményét fejezte ki, hogy a kivitelező cég időben elkészül a munkával, és szeptemberben egy nagyszabású rendezvénnyel felavathatják a megszépült atlétikai centrumot.

A Juhász Zsolt a kivitelező Strabag részéről vázolta a felújítás egyes fázisait Elképzeléseik szerint augusztus végére szeretnék készre jelenteni a létesítményt és utána jöhetne az avatás.
Végül Szakály István, a Zalaszám ZAC ügyvezetője megköszönte az állami szervek és az önkormányzat anyagi támogatását a felújításhoz. A leendő pályaavatóra pedig minden egerszegi polgárt meghívott.