Nyomtatás

 

A 24 órán át tartó úszásnak, amellett, hogy a teljesítmény, a leúszott hosszok is számítottak, mindenképpen közösségteremtő ereje is volt.

 

24ora11

 

A versenyek végén Pataki János ötletgazda és főszervező, valamint dr. Gárdos László főorvos, a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány elnöke, valamit a Kocsis Tamás a Decathlon áruház képviseletében adták át a legjobbaknak járó elismeréseket.

 

Az idei 24 órás versenyre 209 úszó nevezett és a 10 csapat összesen 1.005.050 métert úszott. Az első helyen a veszprémi Laman Team csapat (alsó képünkön) végzett 134,65 km teljesítve. A második a nagyrészt fővárosi egyetemistákból álló Elit Alakulat lett 126,95 km-rel, míg a harmadik helyet a pécsi Mint a Hal csapata szerezte meg 122,05 km-t úszva.

 

24ora12

 

 

A legidősebb úszó idén is dr. Baráth Csaba lett 73 évével, míg a legfiatalabb úszó egy 9 éves fiatalember Rendi Máté volt. A legfiatalabb csapat, a Mint a hal átlagéletkora 19,5 év volt, míg a legidősebb Törekvő Vízipókoknak 52 év. A legsportszerűbb csapatnak a TTF (Tó Tenger Folyó) csapatát választották. A leggyorsabb úszó címet a lányoknál Bata Natali vehette át, míg a fiúknál, egy korábbi angolai úszó olimpikon Joao Matias érdemelt ki. Egyébként ő volt az első külföldi, aki részt vett a 24 órás úszóversenyen, mint a Törekvő Vízipókok csapatának VIP versenyzője.